Városnézés

A mai napot a városnak szenteltük. Nagyon sokat sétáltunk. Volt is mit nézni mert ez egy valódi város régi épületekkel, templomokkal, múzeumokkal. Be kell vallanom, hogy a kultúrából mi csak a börtönmúzeumra fizettünk be. Jól megnéztük mire számíthatunk, ha esetleg rossz útra térnénk.

Még több kép.

Egyébként ebben az intézményben fejezte be földi pályafutását Ned Kelly, Ausztrália legnagyobb útonállója. Nehéz volt az akkori rendőröknek elkapniuk, mert ravaszul ekevasból páncélt eszkábált magának és nem fogta a golyó. Egész addig működött a dolog, amíg valaki lábon nem lőtte és így nem tudott elszelelni.

A nap végére még beiktattunk egy kis pingvin lest. Az idő egész nap borús volt. Amint elhagytuk Melbourne-t elkezdett zuhogni. Egészen a pingvinekig zuhogott ott viszont szépen kiderült. :) Nagyon aranyosak voltak, mikor kicsi lábaikon végigtotyogtak a nedves tengerparton.

A nagy óceán parti út :)

Hát igen. Még vissza sem értünk szinte és már megyünk is. Olyan korán indultunk reggel, hogy még mindig korán volt mikor megérkeztünk Melbourne-be. Jobban mondva Melbourne Avalon nevű repterére.

A gépen kiokumláltam, hogy nem érdemes bemennünk a városba, hanem jobb rögtön kimenni a tengerpartra és megnézni a világhíres sziklákat. Az időjárás nem hazudtolta meg magát; sütött, esett, sütött, fújt, esett, sütött, esett. Mindez egy nap.

Még több kép.

A tengerpart egyébként gyönyörű. Mondjuk a nap végére kicsit besokalltunk a sok sziklától. Este későn érkeztünk a szállásunkra, ami a városköztponttól alig 15 percre volt villamossal, közvetlenül a Forma 1-es versenypálya mögött. Montam már, hogy a Ritz-ben szálltunk meg? Sajnos ez a backpacker (hátizsákosoknak) készült verzió volt csak, de végülis aludni lehetett benne.

Kellemes csalódás

Visszafele az út valamiért sokkal hosszabbnak tűnt, pedig igazából rövidebb volt. Talán az lehet az oka, hogy nem sikerült olyan sokat aludnom, mint hazafelé.

Otthon mindenkinek elmeséltem mennyire nem vagyok megelégedve a Bangkok-i reptérrel; túl nagy, nincs semmi amit a gép indulása előtt lehetne csinálni.Visszaúton kiderült, hogy ez azért nem teljesen van így. Egy eldugott beszálló kapu előtt találtam egy akkora bazársort, hogy vagy 1 órán keresztül sétáltam mellette.

Megint Szalma

Már véget is ért a nyaralás. Zsuzsu ma kisebb kalandok után sikeresen elrepült Isztambulba. Nekem még van 2 napom. Nem sok és még annyi mindent kéne csinálnom.

Gyerekek

Rövid itthonlétünk alatt a család összes- és néhány barát csemetéjével sikerült több kevesebb időt eltöltenünk. Talán ők változtak az elmúlt 1 évben a legtöbbet. Volt aki rögtön a nyakunkba ugrott, volt akinek be kellett mutatkozzunk és volt olyan is akivel csak hosszú megvesztegetéses tárgyalasok után tudtunk beszélgetni.

Még több kép.

Az ország teteje

Egerben meglátogattuk a nagymamát. Gyöngyösre menet meg kellett állnunk mert olyat láttunk, amit még sehol máshol. Naplementét a Kékes felett.

Még több kép.

Amsterdam

Tiszta őrült vagyok. Ausztráliából kell Európába látogatnom ahhoz, hogy eljussak Amsterdamba. Namindegy. Felpakoltam Zsuzsu szüleit a repülőre és huss már repültem is szerető feleségem karjaiba.

Amsterdam nagyon szép és izgalmas város. Az ember eleinte attól tart minden pillanatban rádőlhet egy ház. Értem én, hogy a ferde tűzfalak lényege nem a túristák ijesztegetése, hanem a költözködés megkönnyítése, de akkor is.

Még több kép.

Rengeteget sétáltunk, meg múzeumokat látogattunk, meg hajókáztunk, meg láttuk a lányokat (akik beszéltek magyarul is, csak menjen az üzlet), meg voltunk coffee shop-ban is. Jó volt. Jövünk máskor is.

Édes otthon

34 óra utazás (nálam egyenlő fél Harry Potter könyv + 2 film + néhány óra szundítás) után alig ismertem édesanyámra (és viszont) mikor 15 hónap után először láttuk újra egymást. Tök jó volt megint együtt lenni a családdal. Mintha csak tegnap mentem volna el. Csak a gyerekek öregednek rohamosan. ;)

Időeltolódás nem nagyon rázott meg, szerintem. Bár párszor sikerült beszélgetés közben, ülve elaludnom. Azért 2 nap után már teljesen oké vagyok.

Szalmaság

Tegnapelőtt Zsuzsumat kivittem a reptérre, könnyes búcsút vettünk egymástól, aztán eltűnt a vámszabad terület kapui mögött. Azóta már jelentkezett Tokyóból, Amsterdamból és végül a végállomásról Rotterdamból is. Jó asszony. Csak ne lennének azok a hülye konferenciák olyan messze. Namindegy.

Én azóta a barátoknál ütöm agyon magányos óráimat. Igazból olyan jó barátok, hogy nem is hagynak magányos órákat nekem. :)

Holnap indulok én is.