szerda, június 08, 2011

A fények városa

Sydney városvezetése pár éve úgy döntött, valamit tenni kell, hogy az emberek a téli hideg, sötét estéken is bejöjjenek a belvárosba és ott töltsék az idejüket, meg költsék a pénzüket. Az elmúlt hetekben is sor került erre, a most már hagyományosnak mondható, eseményre.

Én most láttam először és meg kell mondanom nagyon tetszik a kezdeményezés. Rengeteg kivilágított látványosság volt: biciklit kellett tekerni, hogy világítson a lámpa; hangoskodni kellett, hogy a fán üldögélő bigyók életre keljenek; fénnyel lehetett befesteni egy épület falát; vagy csak egyszerűen bámészkodni.


Még több kép.









A kis csillagász

Esténként, mire Mátéval haza sétálunk az oviból, már teljesen besötétedik. Az udvarban gyakran megállunk nézegetjük a csillagokat. Mindig megkeressük az Orion Övet meg a Dél Keresztjét. Néha rácsodálkozunk az égen átsuhanó műholdakra is.

Ma teljesen felhőtlen volt az ég, a Hold fényesen ragyogott. Olyan fényesen, hogy a félhold mellett tisztán sejlett annak teljes alakja is. Próbáltam erre felhívni kicsi fiam figyelmét. Ő nagy szemekkel okosan hallgatott. Aztán kicsit sétáltunk majd így szólt: "Nézd, apa, a Hold is jön velünk!".

szombat, június 04, 2011

Manlytől a Spit hídig

Z2ék szépen fedezgetik fel a környéket; a mai napra ez az alig 9 km-es séta jutott. Gyapa, Drazsé meg jómagam sosem ijedünk meg egy kis testmozgástól, úgyhogy örömmel csatlakoztunk hozzájuk meg Bencéhez és Lacihoz.

Mátéval már egyszer nekivágtunk ennek a túrának, de akkor ő még csak hozzám kötözve, lábat limbálval zötyögte végig a sétát (vagy legalábbis ameddig eljutottunk). Ma egészen más volt a helyzet. A gyerekek (2 és 5 év közöttiek) nemcsak, hogy végigszáguldottak az emelkedőkkel és lépcsőkkel nehezített 9 km-es távon, de még arra is volt energiájuk, hogy az útba eső játszótereken rohangáljanak egy kicsit. Mondjuk este egyetlen szülőnek sem volt gondja az altatással.

csütörtök, június 02, 2011

A tesók

Majd két hónapja, hogy Kinga megszületett. Most először fordult elő, hogy a két gyermekünk "önszántából" hajlandó volt modelt ülni egy (vagy kettő) fotó erejéig.

Még több kép.