péntek, november 27, 2009

Az első Mikulás

Már gyerekkoromban is nehezen akartam elhinni, hogy a Mikulás képes egyetlen éjszaka alatt meglátogatni a világ összes gyermekét. Mostanában az interneten megtalálható rengeteg számítás, ami ebbéli gyanúmat, tudományos alapokon alátámasztja. Megdönthetetlen bizonyítékot azonban csak most, egy gyermekes családapaként találtam. Gyorsan le is fényképeztem.

Még több kép.

Kicsit előrébb kellett hoznunk az idei Mikulás party-t, mert most ért rá a legtöbb gyerek és a magyar Mikulás is.

szombat, november 14, 2009

Vízilabda

Mióta kitört a nyár - 35 fokok röpködnek - Zsuzsu egyre gyakrabban viszi Mátét az uszodába. Eleddig kicsi fiam nem sok érdeklődést mutatott a medence iránt. Igazából, amint beletettük, azonnal elhagyta a lehető legrövidebb úton. Ma viszont valami bekattant nála; önszántából mászott be, kergette a labdáját vagy negyed órán át körbe, körbe, míg végül a szülőknek kellett a kihűléstől megmenteniük.

hétfő, november 02, 2009

Bódog szülinapot

Elérkezett ez a nap is. Mint minden másban, ebben is az első a legemlékezetesebb. A játékkezelésed már szinte tökéletes, de azért kicsit még dolgoznunk kell a kicsomagolási technikádon. Biztos vagyok benne, hogy jövőre sokkal jobban fog menni.

Boldog Szülinapot, Drazsé!

Még több kép.