hétfő, március 28, 2011

Lent délen

Egész héten esett az eső Sydneyben. Ezért aztán vasárnap elmentünk le délre, hogy megnézzük ott is esik-e. Esett.

Azért nem hagytuk kedvünk szegni; elmentünk delfin lesre. Gondolván a delfinek már úgyis vizesek, azokat tutti nem zavarja az eső. Sikerült is meglesnünk párat, amint egy sziklafal előtt halászgattak. Zsóka mamának ez volt az első találkozása vadon élő delfinekkel. Ami nekünk is újdonság volt az egy medúza volt, de nem akármilyen ám, hanem Máté méretű (95cm, 15kg). Az a fajta amelyikkel az ember nem szívesen találkozna szembe egy sötét sikátorban.

Este kicsit aggódtunk, hogy Máté fiam majd nem lesz kompatibilis a hozzánk csapódott Lillával - Bea és Marci ezt a nevet adta kislányuknak, ha valaki még nem hallotta volna. Szerencsére nem így történt. Máté mindenhova saját kezűleg cipelte a csöpp kis lányt meg a hatalmas székét. Éjszaka meg versenyt aludtak.

Másnap szerencsére elvonultak a felhők, kisütött a napocska. Találtunk a környéken pár vakítóan fehér homokú strandot, kék tengert, vörös folyót, papagájt, kengurut meg miegymást. Azt hiszem jó hangulatban értünk haza mindannyian.

Még több kép.

vasárnap, március 27, 2011

Szárnyakat adunk vágyainak

Méghozzá nem is akármilyeneket. Zsóka mama szárny technikája egészen kiválló, úgy száll fel mintha titokban egész életében ezt gyakorolta volna, már csak a levegőben kéne maradnia.


péntek, március 18, 2011

Csavargás

Ausztráliában is csak a túristáknak van kolbászból a kerítés. Amíg én keményen melóztam Zsóka mama Zsuzsuval meg Beával bejárta a környék pár nevezetességét.

Még több kép.

Még több kép.

Az erszényesek is hamar megbarátkoztak vele.

vasárnap, március 13, 2011

Óceán átúszás

Örömmel jelentem, hogy az elemekkel megküzdve, végtag és testrész fogyatkozás nélkül, sérülésmentesen diadalmaskodott a Hungarian Dolphins (Magyar Delfinek) büszke csapata Dee Why első Óceán átúszó versenyén. A másfél kilóméteres távot mindhárom csapattag - Marcikám, Attila és jómagam - egyéniben is remek időeredménnyel fejezte be, de a csapat 4. helyezése mindennél többet mond.

Még több kép.

szombat, március 12, 2011

Állatkert

Mára állatkert látogatást tervezett Zsóka mama utazásszervezője. Minden jól is indult; láttunk rengeteg csak Ausztráliában élő állatot. Volt ott kacsacsőrű emlős, kenguru, tasmán ördög, kazuár és még sorolhatnám.

Sajnos nem figyelmeztetett minket senki és semmi az állatkerben járványszerűen terjedő betegségre, a krónikus fülnagyobbodásra. Hármunk közül Zsóka mamát fertőzte meg legjobban.

Még több kép.

Most már csak abban reménykedhetünk, hogy elmúlik mire hazautazik vagy hogy sokaknak megtetszik és új divatot csinál.

vasárnap, március 06, 2011

Egy lány a sok közül ...

... ki vidékről a városba került.

Még több kép.

Mátéval hónunk alá kaptuk Zsóka mamát és behajóztuk Sydney belvárosába. Jól megnézettük vele az operaházat, de ez nem volt elég neki. Akkor aztán körbesétáltattuk vele a Botanikus kertet, ahol látott sok szép fát meg egyéb növényzetet, meg azokon csüngő óriási denevéreket. Hihhetetlen de még ez sem volt elég neki úgyhogy irány a Rocks (Sydney legrégibb negyede). Ekkor már kicsi fiam kidőlt és bealudt a babakocsiba.

Gondoltam ideje volna elhajókázni babanézőbe a Beáékhoz, de sajnos a komp megelőzött minket és elment nélkülünk. Mi meg bedobtuk a morcost és megvártuk a következőt. Megérte mert Bea pici lánya már nagyon várt minket. Zsóka mama gyorsan el is dajkálta párszor. Lillának nagyon tetszhetett a technikája, mert alig hogy letette már újra gőgicsélt a következő adagért.

Aztán Zsóka mama régi álma is valóra vált, mikor kézből etethette a vadon élő Szivárványos Lóri papagályokat.

Este nem is kellett neki mesét mondani. Versenyt aludt Mátéval.

péntek, március 04, 2011

Itt van, megjött ...

... Zsóka mama. :)



Nagyon lazán vette az akadályokat, még a nyugalmát sem veszítette el.

Mint tavaly a Nagyival, vele is a partra vezetett az első utunk. Kicsit fürödtünk, kicsit rákásztunk.