hétfő, december 31, 2012

Hunua Falls

Na még egy vízesés. Aucklandba menet megálltunk itt. Nem is sejtettük milyen fontos eseménynek lesz Hunua Falls a helyszíne.

Máté egy váratlan mozdulattal megkaparintotta anya kezéből a fényképező gépet és nem is volt hajlandó visszaadni, amíg le nem fényképezte a család minden tagját.


Kora délután értünk a reptéri szállodánkba. Közkívánatra az uszodában kezdtük Auckland felfedezését. Aztán segítséget próbáltunk kérni a recepción:

- Tudna valamit ajánlani, ahova érdemes elmennünk Aucklandban?
- Semmit. Ma már minden bezárt.
- Van valami érdekes park vagy nyilvános hely ahová mehetnénk?
- Nincs.
- Fagyit hol tudnánk venni?
- A reptéren.

Azt hittük, kifogtuk a világ legkevésbé segítőkész szállodai recepciósát, de nem. A városnak az a része, amin mi átautóztunk valóban jellegtelennek tűnt. Szinte minden zárva volt.

Mikor a város kellős közepén álló domb (kb mint Pesten a Gellért hegy) tetején lévő obelixhez hajtottunk, meglepődve tapasztaltuk, hogy a domb oldalában tehenek és birkák legelésznek, viszonylag nagy számban.

vasárnap, december 30, 2012

Meleg Vizes strand

A Meleg Vizes Strand nem arról kapta a nevét, hogy itt mindig meleg a tenger, de majdnem. Ezen a strandon a homok alatt, de nagyon közel a felszínhez, van egy melegvizes forrás. Az ember egy kis ásással saját kis melegvizes medencét építhet magának homokból.


A napot azzal töltöttük, hogy elvezettünk ehhez a strandhoz, majd körbe a Coromandel félszigeten. Közben egy csomó mindent tanultunk a Mazdáról.

A csomagtartó csak akkor csukódik rendesen, ha még ki kell nyitnod.

A tempomat kikapcsol, ha a manuális váltó olyan fokozatban van, ami az adott terepviszonyok mellett nem teszi lehetővé a beállított sebesség tartását.

Maximálisan támogatja a minőségi gyorshajtást. Az ember minden pillanatban látja az átlag sebességet és fogyasztást.

A legfontosabb funkció az időgép. Ha az átlagnál gyorsabban halad, süt a nap. Ha a sofőr kiszáll, zuhog az eső.

szombat, december 29, 2012

Világító kukacok

Ma egy kicsit többet autóztunk, mint eddig.

Először Taupo mellett megnéztük a Huka vízesést, ami felejthetetlen látvány, olyan döbbenetes mennyiségű víz folyik át egy hihetetlen keskeny vájaton.

Még több kép.
Rögvest utána átrobogtunk Waitomo-ba, ahol egy cseppkő barlangban világító kukacokat néztünk. Máté folyamatosan tesztelte geológiai alapismereteimet. El kellett magyaráznom, hogyan keletkezett a barlang, miből van a mészkő, hogyan nő a cseppkő. Aztán biológiából, hogy miért világítanak a kukacok, miért lógatnak hálót. Aztán miután meggyőződött, hogy tudom a válaszokat rögtön kezdte előről, hátha időközben valamit elfelejtettem.


Estére visszatértünk első szállásunkra. Na nem azért, hogy Máté másik szeme alá is szerezzünk egy monoklit, hanem mert közelebb esik holnapi célpontunkhoz, a Meleg vizes strandhoz.

péntek, december 28, 2012

A pokol kapuja

Legalábbis George Bernard Shaw szerint, aki a város legnagyobb fortyogó katlanjait elnevezte.


Asszem Mátéban sokkal nagyobb nyomot hagyott sétánk ötödik percében az ujjába fúródott faszilánk, mint a 144C-on rotyogó pocsolyák.

A délután Taupo-ban ért minket, ahol kihajóztunk megnézni egy, csak a vízről látható, ősi, Maori sziklavésetet, amiről kiderült, hogy 1979-ben kezdték faragni.


csütörtök, december 27, 2012

Hobbiton

Nyugodjon meg mindenki, bár sokáig aludtunk nem késtük le a mai programokat.

Viszonylag hamar értünk Zsákos Frodó falujának határába. Ugyan kicsit kiábrándító a nagyipari jelleget öltő turista feldolgozó üzem, de aztán az ember mindent elfelejt, amikor ott áll a nagy tölgyfa alatt, Bilbó hazának kapujában.


Sajnos Mátét, bár Sydneyben mindig izgatottan beszélt róla, nem nagyon hatotta meg a hely szelleme. Kingát meg még annyira sem. Így aztán az idegenvezető történeteiről többnyire lemaradtunk.

Az idő esősen indult, de aztán elállt. Olyannyira, hogy mindjájunknak sikerült többé-kevésbé leégnie.

Délután átautóztunk Rotoruába, a helyi termál régió fővárosába. Még az autóból ki sem szálltunk már megcsapta orrunkat a gejzírek kénes szaga. A település közepén levő nagy park tele volt különböző tipusú gejzírekkel. Volt ott bugyogó sárgödör, fortyogó tejtócsa, kukta tetőként működő sziklatömb, kristálytiszta melegvizes barlang és nyilvános lábáztató.


Utóbbi kb térd alattig ért. Nekem. Máténak combközepéig, Kingának meg derékig. Ezt onnan tudom, hogy kérés és főleg engedély nélkül mellém álltak miközben én a medence mélységét teszteltem. Természetesen én még a rövid gatyám szárát is felhúztam. A srácok nem.

Este még néztünk egy Maori előadást vacsora közben, ahol Kinga beállította minden idők legfiatalabb önkéntes táncosának rekordját.

szerda, december 26, 2012

Közép Földe

Elég régen nem írtam már. Pontosan azóta, amióta (szerintem) semmi említésre méltó nem történt velünk. Ma pontosan ezért kell megtörnöm a csendet.

Reggaqel 6-kor ébresztettem a csemetéket, gyors reggeli és már húztunk is ki a reptérre. Irány Közép Földe, azaz Új Zéland északi szigete.


A repülő út viszonylag simán ment. Leszámítva, hogy miután az automata rendszer nem volt képes minket becsekolni, a kedves személyzet átkeresztelt engem Mr Kinga Eles-sé. Tette mindezt oly alapossággal, hogy a hiba jelentése után fél órát harcoltak a rendszerrel majd megkértek, hogy változtassak nevet; útlevelet cserélni valószínűleg könnyebb.

Aztán Kinga első repülése semmiben sem különbözött a vele egy korúak első repülésétől. Mint a sajt kukac, olyan volt. Leszámítva mikor le és felszállásnál magamhoz láncoltam; akkor átment tűzoltó szirénába.

Máté egész jól viselte az utat. Próbált TVzni, mint a nagyok, de valószínűleg ezen a repülőn túl közel volt a képernyő mert szegény kb félútnál kitette a taccsot.

A felhők felett egyfolytában ragyogott a nap. Így aztán teljesen jó hangulatban érkeztünk meg Aucklandba, ahol pontosan az a jó idő várt, amit már hetek óta jósolnak nekünk; 20 fok és eső.

Zsuzsu annyira ráizgult a bérelt Mazda 3-ra, hogy hagytam vezetni. A dolognak megvolt az a kellemes mellékhatása, hogy mindenhova odataláltunk.

A nap fénypontja a szálloda jakuzija volt. A srácok annyit ugráltak, hogy buborékoztató  nélkül is forrt a víz. Persze a sok ugrálásnak fejtörés lett a vége. Most nem is igazán tudom, hogy a család alszik vagy pedig elájult.

Közép Földe 2 órával előbbre jár Ausztráliánál. Remélem nem fogjuk átaludni a holnap reggeli programot.

hétfő, december 24, 2012

Karácsonyi ebéd

Élni tudni kell. Már, ha hagyják a Homár fiát.

vasárnap, május 20, 2012

Túlélőtúra gyerekekkel

Az idelátogatók általában elcsodálkoznak a rengeteg nemzeti park és azok mérete láttán. Európai ésszel hajlamosak vagyunk csak az előnyeit, szépségeit látni ezen természeti kincseknek és teljesen megfeledkezünk a veszélyekről, amit magukban rejtenek. A helyi média gyakran beszámol emberekről - fiatalokról, idősebbekről, helyiekről és túristákról - akik egy ártatlan kirándulás végén elvesznek a rengetegben és csak a csodával határos módon menekülnek meg. Sose gondoltam volna, hogy egyszer én is hasonló helyzetben találom magam.

Egy szép őszi napon (ma) felkerekedtünk a családdal, hogy megmutassuk Nikinek a Kék Hegyek szépségeit. Vidáman barangoltuk be újra a már, legalábbis számunkra, ismerős helyeket, amik ahogy reméltük, lenyűgözték az először velünk tartó Nikit és Kingát is. A nap vége felé csapatunk úgy döntött, hogy a világ, de legalábbis a déli félteke legmeredekebb vasútján szeretnénk utazni.

Stílusosan, Indiana Jones zenére ereszkedtünk alá egy sötét alagúton keresztül a fergeteges mélységbe, ahol várt ránk az őserdő. Mivel kezdett sötétedni, nem nagyon vesztegettük az időt. Lassan, de határozottan haladtunk a libegőhöz, amivel elhagyni szándékoztunk a most már ismeretlen hangokat hallató dzsungelt.

Meg voltunk győződve róla, hogy amíg látogatók vannak a területen, addig a libegő is üzemel. Gondolhatjátok mennyire meglepődtünk mikor az állomást teljesen elhagyatottan találtuk. A kezdeti pánikot, Kingára és Mátéra pillantva hirtelen elnyomta a túlélni akarás. Már korábban is megfigyeltem, hogy vészhelyzetben fantasztikusan felerősödnek megfigyelő és lehetőség analizáló képességeim.

A kábeleket figyelve megállapítottam, hogy a libegő már nem üzemel. Az állomáson telefon nem volt csak egy mozgás érzékelő kamera. Gyorsan mindenkit a látószögébe tereltem és integettünk abban reménykedve, hogy valaki észrevesz minket. Percekig semmi sem történt, már kezdtük feladni a reményt, hogy valaha is feljutunk. Azt fontolgattuk hol tölthetnénk az estét viszonylagos biztonságban és melegben.

Aztán jött az isteni szikra és felhívtam a recepciót. Szerencsére felvette valaki a telefont. Sajnos azonban semmi biztatót nem tudott mondani, csak, hogy megnézi van-e még itt valaki aki tudja üzemeltetni a felvonót.

A lányok szinte felsikoltottak örömükben mikor hosszú óráknak tűnő idő elteltével a kábelek végre megmozdultak. Aztán a 200 méteres sziklaorom tetején hirtelen feltűnt egy libegő, gyorsan ereszkedve irányunkba. Szinte remegő lábakkal és könnyező szemekkel léptünk a szabadulást jelentő libegő kabinjába.

Még több kép.

kedd, április 17, 2012

Itt megy ni, a szülinapi ajándékom

Kicsi lányom már jó ideje próbálkozik, de eddig még nem sikerült összeszednie a bátorságát annyira, hogy kapaszkodás nélkül is sétáljon. A szülinapomon viszont nagyon szeretett volna megörvendeztetni.

 

Hát ezeket a mutatványokat nehéz lett volna nem megmosolyogni.

Az este másik fénypontja Zsuzsu - anyum receptje alapján készült - isteni yoghurt tortája volt. Azért is nagyon szeretem ezt a tortát, mert viszonylag kevés cukorral készül. A mostanira ez fokozottan igaz. Zsuzsu talált valami természetes édesítőszert (natvia), ami a cukor kalória tartalmának töredékét tartalmazza.

Még több kép.

vasárnap, április 08, 2012

A Húsvéti patkány

A nagy kirándulás közepette ránkhúsvétolódott. Próbáljuk a (lehet nem is csak) magyar hagyományokat őrizni és gyermekeinknek örömet okozni azzal, hogy az ajándékokat a fűben kell megkeresni. Otthon álltalában csokitojást, csokinyulat talál az ember. Természetesen itt is elérhetőek ezek az alakzatok, de itt a helyi élővilágot is bevonják a műsorba.

Mikor Niki megtalálta a neki szánt ajándékot örömmel, de kissé csodálkozva kiáltott: "Csoki patkányt kaptam!?" És milyen igaza van. A helyi Bandicoot populáció 'közeli' rokonságban van a mi patkányainkkal.

Még több kép.

szombat, április 07, 2012

Add máááár, uram az esőt!

A Húsvéti hosszú hétvégét kihasználandó, nosztalgia nyaralásra indultunk Jervis bay-be. Jervis bay a gyönyörű strandjai mellett arról híres még, hogy mindig rengeteg papagáj lepi el a környék fáit. Talán emlékeztek, hogy legutóbb egyetlen árva papagájt próbált magához csalogatni Bea, nem valami nagy sikerrel.

Most sokkal szerencsésebbek voltunk. Elárulom, hogy a lenti képen Niki - Attila cimborám unokahúga - és kicsi fiam nem esőért imádkoznak.

  Még több kép.

péntek, április 06, 2012

Kinga Egy

Ez a nap is elérkezett, kicsi lányom egy éves lett. Anyukája nem is tétlenkedett; felöltöztette szép ruhába, szépen megfésülte majd az egészet, hogy teljes legyen az összhang, meghintette egy jó adag pattogatott kukoricával.

Boldog Szülinapot Kingus!

Még több kép.

kedd, február 28, 2012

Gedeon Bácsi

Általában Zsuzsu szokta nyírni a fiúkat a családban. Mostanában azonban kicsit elfoglalt volt és nem maradt ránk ideje. Máté csak várt várakozott, aztán elpattant benne a húr és magához ragadta a kezdeményezést.

 

szombat, január 28, 2012

Esküvő

Bradley cimborámnak ma volt az esküvője amire mi is hivatalosak voltunk. Az időjárás hozzájuk sem volt kedvesebb, mint annak idején hozzánk (lehet ez jó előjel?!). A házasságkötő szavait alig lehetett hallani, olyan erősen verte az épület tetejét az eső.

A szertartás, csakúgy, mint az azt követő vacsora rendkívül szerény volt. Állítólag itt ez a szokás. Fel is készítettek minket rá előre, de még így is meglepett, mikor 11-kor közölték, mindenki hörpintse fel az italát, mert az étterem zár.

Hm, valószínűleg itt valami mással teszik felejthetetlenné ezt az napot.

csütörtök, január 26, 2012

Jön a víz babám

Mariannék tegnap bár vizesen, de azért simán hazaértek. Nem úgy Attiláék. Sajnos ma elöntötte a tengerparton vezető, fő útvonalat a víz. Ezt a videót küldték, kb 40 km megtétele után (Sydney olyan 650 km-re van onnan).

video

Minden újság azzal van tele, hogy az állam északi részét árvíz önti el hamarosan. Attiláéknak nem is sikerült átmenni a következő városon. Szerencséjükre van egy menekülő útvonal a kontinens belseje felé. Jó nagy kerülő. Valószínűleg megduplázza az amúgy sem rövid menetidejüket, de legalább hazajutnak valamikor.

szerda, január 25, 2012

Újra itthon

Minden gond nélkül, hajnali 3 körül hazaértünk. Sajnos az idő itt sem sokkal jobb, mint Yamba-ban. Éppen nem esik, de azért a sátrat nem merem kiteríteni száradni.

Milyen jól tettük, hogy tegnap eljöttünk. Yambában egyfolytában esik. Mariannék, akik nem  jöttek haza egy nappal előbb, végig esőben voltak kénytelenek pakolni.

kedd, január 24, 2012

Spuri haza

Az idei nyaralásról vegyes érzelmeim vannak. Igazán jó volt a családdal és barátokkal egy teljes hetet gondtalanul eltölteni. De azért a mindössze három, többnyire felhős néha derűs napnál több is megszakíthatta volna az állandó esőzést.

Máté volt az egyetlen akit egyáltalán nem zavart a rengeteg eső. Ő így is úgy is kint rohangált kis barátaival. A szülők meg csak idegeskedtek, mikor napjában már negyedszerre kellett rajta ruhát cserélni, mert bőrig ázott. Kinga már nem volt ilyen egyszerű eset. Őt sem zavarta volna az eső, de azért már csak nem engedték ki a szülők. Így aztán majdnem az egész hetet babakocsiban és ölben kellett töltenie. Ha a sátorban játszhatott a földön az már maga volt a kötetlen szabadság.

Azért jó dolgok is voltak: láttunk delfineket vadon viszonylag közel a parthoz, sokat fürödtünk a medencékben, bicajoztunk, sárkányt eregettünk, bingóztunk, kajakoztunk, mászókáztunk, jókat főztünk, meg vertük a blattot esténként, stb...

Tegnap esett, holnapra sok esőt mondanak. Rövid tanakodás után Zsuzsuval úgy döntöttünk, nem holnap reggel pakolunk, hanem már ma (amíg nem esik) és este hazavezetünk.

hétfő, január 16, 2012

Csókolózni jó

Mint minden család, mi is szépen gyarapodunk. Félreértés ne essék, most specko nem a gyermekszámra  gondolok, hanem a hozzájuk, tartozó kacatokra, meg azokra a dolgokra amire egyébként nem biztos, hogy szükségünk lenne. Idén ez odáig fajult, hogy utánfutó nélkül már neki sem tudtunk vágni a már "szokásos" Yamba-i kempingezésnek.

Bár barátaink, akik egy nappal korábban indultak, figyelmeztettek, hogy nincs valami jó idő (állandóan zuhog), azért mi hajnali 3.40-kor nekivágtunk a hosszú útnak.  Szerencsénkre a srácok hamar visszaaludtak és szinte csak akkor voltak ébren mikor amúgy is meg akartunk állni enni, inni, stb.  Bár mi végig napsütésben utaztunk (szórványos záporokkal tarkítva), uticélunkról továbbra is nedves híreket kaptunk, ezért aztán megálltunk Coffs Harbourban csókolózni.

Mielőtt megdöbbennétek, hogy micsoda erkölcsi fertőben neveljük csemetéinket elárulom, igazából delfinek és fókák nyomták a csókokat. 



Fél öt körül érkeztünk a táborba napsütésben. Gyorsan neki is álltunk felverni a sátrunkat. Az első zuhany akkor érkezett mikor kiterítettük a belső sátrat. Este tízig építkeztünk, közben szinte mindenünk elázott, de a végén legalább volt hol aludnunk.  Az éjszaka viszonylag jól telt. Kinga csak egyszer ébredt és kaja után vissza is aludt. Szomszédaink még nem is sejtik ki költözött melléjük a táborba.