Bea nálunk aludt, hogy időben indulhassunk a hosszú útra. Megegyeztünk, hogy fél 5-kor kelünk, 5-kor pedig már úton is vagyunk. Én természetesen az 1 órai fekvés után simán átaludtam az ébresztőórát. Zsuzsunak sosem volt erőssége a korai kelés. Bea viszont úgy gondolta, hogy szép csöndben, az ágyban fekve megvárja, amíg mi magunktól felébredünk. Naná, hogy ő is visszaaludt. 7 órakor indultunk.
Nem tűnik nagy csúszásnak és utólag nézve jó is volt így, de előtte mindenki azzal riogatott, hogy esélyünk sem lesz normális időben kijutni a városból. Én vezettem a lányok pedig őrködtek, hogy én el ne aludjak.
Napnyugtára értünk Byron Baybe, az Ausztrál kontinens legkeletibb kiszögellésébe. A szikláról lenézve rengeteg termetes, ráját láttunk. Az egyik legnagyobb meglepetésünkre egyszercsak kiugrott a vízből. Eddig azt hittem csak a búvároknak gyűlhet meg a bajuk velük, de már látom, hogy a vétlen járókelőknek sem árt vigyázniuk.
Még több kép.
Este sötétedés után érkeztünk Tiborékhoz, Brisbane-be. Mindenki legnagyobb meglepetésére minden gond nelkül elsőre odataláltunk hozzájuk. Zsuzsu ekkor kezdett először féltékenykedni Jane-re, a navigációs rendszer hangjára, de megnyugtattam, hogy Tódi gyorsabb volt nálam.