Reggel korán keltünk. Láttuk, hogy az információ csak késöbb, ugy 9 tájban nyit. Hirtelen elhatározással bementünk a kikötöbe, hátha kijutunk valahogy a Fraser Islandra. És milyen jól tettük. Alig mondtam el egy irodában, hogy 2 napot szeretnénk a szigeten tölteni, mikor bekanyarodott egy busz a parkolóba. Azt mondták, hogy van 2 percünk eldönteni, felülünk a buszra és megyünk most vagy várunk holnapig. Mentünk.
A sziget egy nagy homokkupac. Csak 4 kerék meghajtású kocsival engedik ki az embert, mert betonút az egyáltalán nincs rajta. Ennek ellenére a szigeten van esöerdö, sivatag, tavak.
Még több kép.A vezetönk egy elég vicces pasi volt. 10 perc után tudtuk, hogy megérte csatlakozni a csoporthoz. Ennek ellenére rengeteg hasznos információval is szolgált. Pl. elmondta, hogy a szigeten fakitermelés folyt. Hogy kevesebb embert kelljen fizetni vasutat építettek a szigeten. Igen ám, de abban az idöben még csak gözmozdonyok voltak. A kéményböl megszökö szikrák pedig állandóan felgyújtották az erdöt. Ezért aztán embereket kellet alkalmazni, hogy kísérjék a vonatokat és ezeket a tüzeket eloltsák.
A következö probléma, hogy mivel a sziget nagyon finom homokból áll, a kerekek alá került homok teljesen simára csiszolta a síneket. Egy idö után a vonat egyszerüen nem indult el, csak pörgött a kereke. Ekkor lecserélték a vas síneket fára. Ugyaneztörtént. Ekkor barázdákat vágtak a fa sínekbe. Az sem segített. Ekkor feladták és pár évtized próbálkozás után elvitték a vonatokat a szigetröl.
A szigeten található hajóroncs valamikor egy elökelö luxushajó volt, ami Új Zéland és Austrália között szállította az utasokat. Késöbb egy japán társaság megvásárolta egy másik, kisebb hajóval együtt. Hogy pénzt spóroljanak a szállításon a kis hajó után kötötték a nagyot és huzatni kezdték Japán irányába. Nemsokára viharba kerültek, a nagy hajó elszakította a köteleket és a partra sodródott.
Mivel nem volt biztosítás a hajókon, a japánok úgy próbálták minimalizálni a veszteségeiket, hogy a teljesen felszerelt luxushajó berendezését a helyszínen elárverezték. Az így üresen maradt hajót, az ausztrál légierö késöbbi gyakorlatozásai során rendszeresen használta célpontnak és jópár bombát dobott rá.
Volt szerncsénk a hírhedt dingo kutyákhoz is a szigeten. Teljesen jámbor állatoknak tünnek. Az embertöl egyáltalán nem tartanak (mint általában egyik állat sem Ausztráliában), a sátrak között sétálgatnak. Azonban jobb szemmel tartani öket. Az elmúlt években 2 9-10 év körüli gyermek is áldozatukká vált. Utazásunk során sok helyen láttunk táblákat, hogy ne etessük a vadon élö állatokat mert:
- az emberi kajától megbetegszenek esetleg megdöglenek
- rászoknak és túlszaporodnak
- rászoknak és követelözöek lesznek
- stb.
Valóban mindenki be is tartja és nem hagy maga után szemetet, nem eteti az állatokat. Itt azonban minden tábla komoly 3000 AUD birságot helyezett kilátásba, ha nem pakolná el valaki maga után a kajamaradékot.
