Itt van megjött Bagaméri

Felvírradt a régen várt nap. Líviéket fotózhattam a Sydney-i operaház előtt.



Mostanában úgy látszik átok ül az utazókon. Bár az is lehet, hogy egyszerűen csak Ausztrália teszi őket próbára. A megérkezés napja ugyanis mindig esősre sikerül. Líviéket azonban sem ez, sem az egész napos utazás nem törte le.

Mint a villám

A héten kaptam egy váratlan telefonhívást: "Szia, Kiss Szabi vagyok. Holnap érkezünk Sydneybe, szerezzél már nekünk valami kempingben szállást légyszíves."

Olyan elesett és bizonytalan volt a hangja, mint mindíg. Aki ismeri tudja miről beszélek, aki meg nem az meg most már szerintem sejti. Gondoltam itt én vagyok otthon kicsit megpuhítjuk a srácot. Amint megérkeztek rögtön levittem őket a Dee Why-i strandra. Na a hullámok meg is tették a hatásukat. Nem nagyon merészkedtek deréknál mélyebbre a vízbe.

Még több kép.

Ma az egész napot együtt töltöttük. Látni akarták a híres Bondi bícset. Hiába mondtam, hogy nincs ott semmi extra; hajthatatlanok voltak. Azért megérte lemenni. A szikrázó napsütésben, csinos bikinikkel körbevéve sokkal bátrabban fürdőztek a srácok.

Szervusz Kedves Kistesó

Kistesómék meglepetésszerűen betoppantak kis ausztrál otthonunkba. Itt pedig, mint a mellékelt ábra mutatja, meleg fogadtatásban volt részük.

Pálma part

A tegnapi hosszú kirándulásra való tekintettel ma mindenki a hosszú alvásra szavazott. Nem siettünk hiszen nem is mentünk messzire csak ide a szomszédos Palm Beach-re. Fürdeni ugyan csak Dorka fürdött, de ő helyettünk is. A végén meg még arra is volt ereje, hogy megkoronázza a napot egy kis csúszdázással is.

Még több kép.

Esik vagy nem esik?

Z1 barátomék igazából Kedden érkeztek. Sajnos a hét közben nem tudtunk sok időt együtt tölteni, mert bár sokan úgy hiszik, de valójában itt sincs kolbászból a kerítés és nekem, mint jómunkásnak, dolgoznom kell. Ezért aztán már alig vártuk, hogy végre hétvége legyen és elmehessünk valahova együtt kicsit felfedezni a környéket.

A globális felmelegedés itt is érezteti hatását. A hét közepén ezerrel süt a nap, hétvégén meg esik. Reggel meg is beszéltük, hogy inkább mégsem megyünk el a Kék Hegyekbe. Aztán egy hirtelen felindulásból elkövetett időjárás előrejelzés ellenőrzés (miszerint a hegyekben jó az idő) megváltoztatott mindent. Mégis elmentünk.

Az első állomásnál - Red Hands Cave (vörös kezek barlangja, őslakosok által díszített barlang) - elöntötte az utat a folyó. Meg sem tudtuk közelíteni a barlangot. A másodiknál - Wentworth Falls - kicsit mindenkinek lekonyult a szája, mikor az orrunk hegyéig is csak akkor láttunk, ha erőltettük. A Kék Hegyekről nem is beszélve. A 3 nővérnél már csak nevettünk magunkon; hogyan is gondolhattuk hogy esőben megyünk tájat nézni. Kicsit filozófáltunk erről aztán kicsit kérleltük az Urat. Valamelyik a kettő közül működhetett, mert ha csak pár percre is, de a nővérek megmutatták magukat.

Még több kép.

Reményünk, hogy nem hiába jöttünk ilyen messze, csak egyre nőtt mikor a következő állomásnál - Evans Lookout - még a nap is előbújt.

Aztán hirtelen hidegzuhany következett; Tódi, hűséges Toyotám, 20 perc állás után nem volt hajlandó ismét beindulni. Pánik. Kétségbeesett segély kiáltások. Esélytelen próbálkozások. Semmi. Kénytelen voltam ezúttal az angyalokhoz folyamodni. Rövid telefonos egyeztetés után, mely során kreditkártya adataimat is át kellett adjam, meg is jelent egy szimpatikus sárga angyal aki kevesebb, mint 5 másodperc alatt bebikázta Tódit. Immáron kalandtúrává avanzsált kis kirándulásunk folytatódhatott tovább.

A nap utolsó megállója a Pierces Lookout-nál volt. Már hagyomány - kicsit több mint egy éve magam indítottam, Krisztián jóvoltából - melyet ma Z1-nek kellett tovább vinnie, hogy az először idelátogató semmitől se félve kiüljön a szikla szélére. Jelentem derekasan helytállt.

Késő este lett mire hazaértünk. Mindenki fáradt csak ez az édes kicsi lány nem. Hát miért nem alszol Dorka?