csütörtök, december 25, 2008

Kellemes Karácsonyt!

Nekünk nagyon jól sikerült. A magyar szokásoknak megfelelően 24-én este ünnepeltünk. Meghitten - Máté az egész procedúra alatt meg sem nyikkant - marcangoltuk apró darabokra az ajándékok csomagolását. Mondjuk, ha kisfiunk nem engedte volna meg, hogy az ő ajándékait is mi bontsuk ki, akkor nekünk nem sok dolgunk lett volna.

Az ünnepség után még átmentünk Ferkóékhoz egy koccintásra. Krisztike, életmentő volt a sonkád. Köszönjük. Ez volt Máté első éjszakai kimaradása. Olyan későn jött haza, hogy az esti fürdetést is megúszta. Remélem nem csinálsz ebből rendszert, fiam.

25-e az itteniek igazi Karácsonya. Náluk ma történt meg az ajándék bontás. Pár nappal, héttel ezelőtt beszámoltam róla, hogy sikerült letennem az elméleti vizsgát életmentésből. Azóta megvolt a gyakorlati is, amit - Palik Laci után szabadon - sikeresen abszolváltam.

A mai nap pedig átestem a tűzkeresztségen. Ezen a napon általában rengetegen látogatják a strandot. Kipróbálják a firssen kapott ajándékokat, sörözgetnek, sütögetnek a parton vagy csak hűtik magukat az óceán vízében. Szerencsére a délelőtti felhősödés sokakat távol tartott idén. Mondjuk mire rám került a sor már ragyogott a nap.

Még több kép.

Aktívan védtem a strandozók testi épségét. A napi egyenleg 8 "élet" mentése. 6 "élet" kisodródott a zászlóval jelölt területről, kettőt pedig megcsípett egy errefelé nagyon gyakori medúza.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

csini satyek