A csapás a közeli Mt Rufus csúcsára vezetett. Összesen 18.5 Km, 680 m szintemelkedéssel. Az a csodálatos a dologban, hogy szinte minden 3 Km-ben teljesen megváltozott a táj jellege. Szóval unalmasnak egyáltalán nem volt mondható.
Még több kép.Mondjuk ez utóbbiba Bea is besegített egy picit. Történt, hogy az egyik kanyar után Zsuzsu, aki legelöl menetelt éppen, izgatottan kezdett mutogatni elénk. "Kígyó." mondta. És valóban, alig 10m-re tőlünk, a kiépíett csapás deszkáin ott sütkérezett egy - valószínüleg - Tiger Snake (Tigris kígyó).
Mikor meglátott minket, gyorsan behúzódott a csapás deszkái alá, közé. Amit nem tudott, hogy mi pont arra akarunk menni. Halált megvető bátorsággal mozdulatlanul várta ki, amíg hárman elhaladtunk közvetlenül a feje felett.
Bea kicsit habozott; nem hitte el, hogy van ott egy kígyó aztán meg azt, hogy mi ilyen nyugodtan sétáltunk át felette. 1 m-re megközelítette a helyet ahol a kis aranyos rejtőzött, mély levegőt vett és a nagy lépésre koncentrált mikor a kígyó hirtelen kiugrott a rejtekéből. Mindannyian meglepődtünk kicsit a dolgon, kivéve Bea. A kígyó farka még el sem tűnt a közeli bokrok alatt mikor ő már vagy 15 m-rel odépp sikoltozott torka szakadtából: "Ezt nem hiszem el!", "Hogy lehettek ilyen h.lyék?", "Én itt tovább nem megyek!", ...
Hát eltartott pár perc együttes győzködést mire megértette, hogy nincs más út lefelé, hacsak nem a bozóton, a kígyó jelenlegi tartózkodási helyén át.
Két dolog szomorított el csupán:
- Nem sikerült wombat-nak csak a nyomait látnunk.
- Egyéni gyaloglás limitem 6 óránál húzható meg. Elég ciki, hogy erre egy 7 órás túra közben döbbentem rá.
