A hétvégét hirtelen felindulásból elkövetett vitorlázással töltöttük. Martin barátunk - akivel a terepjáró túrára is mentünk - elvégzett egy gyorstalpaló vitorlás tanfolyamot. Aztán nem várt sokat meg is hívott az első saját szervezésű túrájára.
Annak érdekében, hogy nekünk se csak munkából - vitorla huzigálás - álljon a hajókázás, megengedte, hogy időnként mi kormányozzuk a hajót. Én többször is éltem a lehetőséggel és megragadtam minden alkalmat az aktuális sebességünk közhírré tételére. Lehet az 5 másodpercenkénti frissítés kicsit sűrű volt mert fél óra múlva matróztársaim piszkálni kezdtek. Persze ez rólam lepergett és átordítottam a mellettünk elhaladó vámhajónak, hogy szerintem semmi elvámolni vagy takargatni valónk nincs. Valószínűleg hálásak voltak az információért mert lassítás nélkül haladtak el mellettünk.
Még több kép.
Nagyon élveztem. Remélem a többi tengeri patkánynak sem ártott meg a sok dumálásom és a szoba himbálózása is abba marad hamarosan, mert nem szeretnék leesni az ágyról.
vasárnap, március 30, 2008
kedd, március 25, 2008
Itt a vége fuss el véle
Tegnap, bár már du. 5 körül visszértünk a szállodánkba, nem sok mindent csináltunk Alice Springs-ben. A sok menés után mindketten csak feküdni akartunk, ágyban, párnák közt. Na jó, én még a TVt is be akartam kapcsolni.
Este elmentünk egy étterembe, ahol megkóstoltuk a helyi állatvilágot: krokodil gombóc, teve nyárson, emu kolbász, kenguru pecsenye és bivaly sült. Ez kb. a finomsági sorrendi is. Tök vicces, hogy a neten lehet nézni éppen ki ül az étteremben. Sőt lehet italt is rendelni a bent ülő ismerősnek, amit azonnal ki is visznek.
Ma reggel megnéztük a helyi hüllőházat aztán délben már indult is velünk a gép vissza Sydney-be.
Este elmentünk egy étterembe, ahol megkóstoltuk a helyi állatvilágot: krokodil gombóc, teve nyárson, emu kolbász, kenguru pecsenye és bivaly sült. Ez kb. a finomsági sorrendi is. Tök vicces, hogy a neten lehet nézni éppen ki ül az étteremben. Sőt lehet italt is rendelni a bent ülő ismerősnek, amit azonnal ki is visznek.
Ma reggel megnéztük a helyi hüllőházat aztán délben már indult is velünk a gép vissza Sydney-be.
hétfő, március 24, 2008
Pálma völgy
Ez a nap volt kis szafarink legrövidebb napja. Egyetlen nevezetességet látogattunk meg csupán a Palm Valley-t. Jó mi, a sivatag közepén pálma liget.
Azért maradnak meg itt a pálmák, mert a völgy védi őket a szelektől és mert van állandó vízforrásuk. Micsoda? Víz a sivatagban? Bizony bizony. A homokkő felszívja a vizet, mint a szivacs. Ezen a helyen egy masik sziklaréteg húzódik a homokkő alatt, ami viszont vízálló. így aztán a víz csapdába esik a szikla belsejében, ahonnan pedig a pálmák szépen kiszipkázzák.
Még több kép.
Délután még beugrottunk Hermannsburgba a helyi katolikus misszió előretolt helyörségébe, aztán már robogtunk is vissza Alice Springs-be.
Útközben volt szerencsénk áthajtani egy sivatagi záporon. Meg is számoltam vagy 45 esőcseppet a szélvédőn. Vezetőnk szerint nagy mázlink van, mert 57 felett a helyiek hivatalból elkezdenek készülni a cunamira.
Azért maradnak meg itt a pálmák, mert a völgy védi őket a szelektől és mert van állandó vízforrásuk. Micsoda? Víz a sivatagban? Bizony bizony. A homokkő felszívja a vizet, mint a szivacs. Ezen a helyen egy masik sziklaréteg húzódik a homokkő alatt, ami viszont vízálló. így aztán a víz csapdába esik a szikla belsejében, ahonnan pedig a pálmák szépen kiszipkázzák.
Még több kép.Délután még beugrottunk Hermannsburgba a helyi katolikus misszió előretolt helyörségébe, aztán már robogtunk is vissza Alice Springs-be.
Útközben volt szerencsénk áthajtani egy sivatagi záporon. Meg is számoltam vagy 45 esőcseppet a szélvédőn. Vezetőnk szerint nagy mázlink van, mert 57 felett a helyiek hivatalból elkezdenek készülni a cunamira.
vasárnap, március 23, 2008
Kicsi a túra de sok
Ez volt az első nap, mikor kicsit tovább alhattunk. Valószínűleg ez is csak azért volt engedett mert a vezetőnk nagyon élvezte az előző esti mulatságot az abókkal, a country énekessel meg a sok-sok középiskolással.
Nem igazán siettünk sehova, de sokmindent megnéztünk a West MacDonnell hátság látnivalóiból. Ormiston Gorge-nál sétával kezdtük, jól megnéztük a szellem gumifát. Nagyon szellemes az elnevezés, de az alapja csak annyi, hogy ez a szerencsétlen fa magányosan áll egy sziklaorom tetején.
Innen átmentünk Ellery Creekbe. Megint csak hatalmas sziklák között kicsi tó. Nem fogjátok elhinni, de a középiskolások is éppen akkor érkeztek oda amikor mi. Dettó megismétlődött az előző napi forgatókönyv; zsivaj, móka, kacagás ott ahol a madár is csak minden szükőévben jár. A nagy melegre való tekintettel azért itt hajlandóak voltunk megosztani velük a tavat és mi is uszkáltunk egy picit.
Még Ellery Creek előtt megálltunk egy pillanatra Ochre Pit-nél, az abók festékbányájánál.
Még több kép.
Következő megállónknál Standley Chasm ismét rövid séta következett ezúttal hatalmas sziklafalak között uttalan utakon (sziklákon) mászkáltunk. Furi volt, hogy bár esőnek semmi nyoma, a sziklafalak legalább 40-50m magasak mégis a tövüknél víz szivárgott a falból.
Estére egy abó közösség területén szálltunk meg. Vezetőnk szerint azért érdekesek mert a települést rendezetten és tisztán tartják. Elmondása szerint 70-90 emberke él ott. Azért csak az elmondására hagyatkozhatunk mert mikor megérkeztünk a falut teljesen kihaltan találtuk. Egyetlen emberke volt a helyszínen; ő volt a benzinkutas, a boltos és a helyi idegenvezető és persze mindezt csak mellékesként, mert főállásban marhapásztor is volt. Mikor kérdeztem hol vannak a helyiek csak annyitt mondtott fociznak Alice Springs-ben. Csak a sánták és az öregek maradtak otthon.
Nem igazán siettünk sehova, de sokmindent megnéztünk a West MacDonnell hátság látnivalóiból. Ormiston Gorge-nál sétával kezdtük, jól megnéztük a szellem gumifát. Nagyon szellemes az elnevezés, de az alapja csak annyi, hogy ez a szerencsétlen fa magányosan áll egy sziklaorom tetején.
Innen átmentünk Ellery Creekbe. Megint csak hatalmas sziklák között kicsi tó. Nem fogjátok elhinni, de a középiskolások is éppen akkor érkeztek oda amikor mi. Dettó megismétlődött az előző napi forgatókönyv; zsivaj, móka, kacagás ott ahol a madár is csak minden szükőévben jár. A nagy melegre való tekintettel azért itt hajlandóak voltunk megosztani velük a tavat és mi is uszkáltunk egy picit.
Még Ellery Creek előtt megálltunk egy pillanatra Ochre Pit-nél, az abók festékbányájánál.
Még több kép.Következő megállónknál Standley Chasm ismét rövid séta következett ezúttal hatalmas sziklafalak között uttalan utakon (sziklákon) mászkáltunk. Furi volt, hogy bár esőnek semmi nyoma, a sziklafalak legalább 40-50m magasak mégis a tövüknél víz szivárgott a falból.
Estére egy abó közösség területén szálltunk meg. Vezetőnk szerint azért érdekesek mert a települést rendezetten és tisztán tartják. Elmondása szerint 70-90 emberke él ott. Azért csak az elmondására hagyatkozhatunk mert mikor megérkeztünk a falut teljesen kihaltan találtuk. Egyetlen emberke volt a helyszínen; ő volt a benzinkutas, a boltos és a helyi idegenvezető és persze mindezt csak mellékesként, mert főállásban marhapásztor is volt. Mikor kérdeztem hol vannak a helyiek csak annyitt mondtott fociznak Alice Springs-ben. Csak a sánták és az öregek maradtak otthon.
szombat, március 22, 2008
Királyok völgye
A korán keléses szériát még mindig nem sikerült megtörnünk. Nem értem ezt az ürgét (idegenvezetőt)! Már tegnap idehozott minket a kanyonhoz és még mindig nem jó neki ha emberi időben kelünk fel. Azért van jó oldala is a pasinak. Tegnap 3 lábosos vacsorát készített a tábortűzön. Az 1.-ben kenyeret sütött, 2.-ban sajtos, párolt zöldséget a 3.-ban pedig paradicsomos csirke ragut.
Még több kép.
Napkeltétől róttuk a Kings Canyon csapásait. Nagyon érdekes, méhkaptár szerű sziklák alkotják a szurdok tetejét. Az aljában pedig a cycada nevű ősnövény mellett masíroztunk. Ezek a növények már a dinoszauruszoknak is ízlettek. Nagyon sokáig, több száz évig is elélnek.
Az egyik méhkaptár csoportot elnevezték Lost City-nek. Mondjuk amiket a Kék Hegyekben láttunk sokkal inkább emlékeztettek városra, mint ezek. Szerintem.
Bea, kerestük, de a pólódat nem leltük.
A nap második felében 200 km földút várt ránk. Terepjárós múltunkkal nem tűnt nagy kihívásnak. Mondjuk a végére már nagyon elegem lett a rázkódásból.
Az út mellett láttunk fűfát, termeszvárat, vad lovakat és vad tevéket. Csak Ausztrál őshonos állatokat nem sikerült kiszúrnunk a bokorban. Lehet azért mert ilyen jól elbújtak?
Messziről láttuk a Gosse Bluff-ot, ami egy hajdani meteorit becsapódás emlékét örökíti meg. Annak idején a kráter 22km átmérőjű volt. Mára csak valami belső gyűrű maradt meg, ami eredetileg kilóméterekkel a talajszint alatt volt. Aztán meg pofás kis hegyecske lett belőle. Kicsi volt hát székre állt.
Estére Glenn Helen George-hoz értünk, ahol 2 hatalmas szikla tövében egy kicsi tavacskát találtunk. Amint leparkoltuk a kocsit mellénk parkolt 4 hatalmas busz utánfutókkal és egy rakás középiskolással. Nekünk kicsit hangosak voltak, úgyhogy a tóba menekültünk előlük. Szerencsétlenségünkre jöttek utánunk. Hamarosan nagyobb zsivaj volt kicsi tavunk körül, mint ami elől menekültünk. Engedtünk a túlerőnek és ismét odébbálltunk.
Estére kicsit lenyugodtak a gyerekek és viszonylag csöndben nézték végig a helyi aboriginálok dijeridoo bemutatóját. Nekem újra kedvem támadt megtanulni ezen a hangszeren játszani. Zsuzsu örömére azóta is egyfolytában berregek. Brbrbrbrbrbrbrbrbr
Még több kép.Napkeltétől róttuk a Kings Canyon csapásait. Nagyon érdekes, méhkaptár szerű sziklák alkotják a szurdok tetejét. Az aljában pedig a cycada nevű ősnövény mellett masíroztunk. Ezek a növények már a dinoszauruszoknak is ízlettek. Nagyon sokáig, több száz évig is elélnek.
Az egyik méhkaptár csoportot elnevezték Lost City-nek. Mondjuk amiket a Kék Hegyekben láttunk sokkal inkább emlékeztettek városra, mint ezek. Szerintem.
Bea, kerestük, de a pólódat nem leltük.
A nap második felében 200 km földút várt ránk. Terepjárós múltunkkal nem tűnt nagy kihívásnak. Mondjuk a végére már nagyon elegem lett a rázkódásból.
Az út mellett láttunk fűfát, termeszvárat, vad lovakat és vad tevéket. Csak Ausztrál őshonos állatokat nem sikerült kiszúrnunk a bokorban. Lehet azért mert ilyen jól elbújtak?
Messziről láttuk a Gosse Bluff-ot, ami egy hajdani meteorit becsapódás emlékét örökíti meg. Annak idején a kráter 22km átmérőjű volt. Mára csak valami belső gyűrű maradt meg, ami eredetileg kilóméterekkel a talajszint alatt volt. Aztán meg pofás kis hegyecske lett belőle. Kicsi volt hát székre állt.
Estére Glenn Helen George-hoz értünk, ahol 2 hatalmas szikla tövében egy kicsi tavacskát találtunk. Amint leparkoltuk a kocsit mellénk parkolt 4 hatalmas busz utánfutókkal és egy rakás középiskolással. Nekünk kicsit hangosak voltak, úgyhogy a tóba menekültünk előlük. Szerencsétlenségünkre jöttek utánunk. Hamarosan nagyobb zsivaj volt kicsi tavunk körül, mint ami elől menekültünk. Engedtünk a túlerőnek és ismét odébbálltunk.
Estére kicsit lenyugodtak a gyerekek és viszonylag csöndben nézték végig a helyi aboriginálok dijeridoo bemutatóját. Nekem újra kedvem támadt megtanulni ezen a hangszeren játszani. Zsuzsu örömére azóta is egyfolytában berregek. Brbrbrbrbrbrbrbrbr
péntek, március 21, 2008
Napfelkelte
Ez a reggel volt a 3. a sorban mikor reggel 5 körül keltünk. Megjegyzem szerintem nem egészen normális, ha az ember a nyaralása alatt korábban kel, mint általában.
A napfelkelte már a sziklánál ért bennünket. A délelőtt teljes egészében azzal telt, hogy körbesétáltuk a nagyrészét. Az ég kicsit beborult és a levegő is lehűlt, aminek mi örültünk mert abban reménykedtünk, hogy így talán felengednek minket a tetejére. Előző nap a magas hőmérsékletre való tekintettel senkit nem engedtek fel.
Még több kép.
Sajnos az Istenek és az aboriginálok nem támogatták a felmászós elképzeléseinket és ezúttal a szélre hivatkozva zárták le a mászó utat. Egyébként a környék telen van táblákkal, amik arra kérik a túristát, hogy ne másszon fel, másként tisztelje, fedezze fel a sziklát, ami az aboriginálok szent helye. Ettől általában el is megy az emberek kedve. Állítólag pár éven belül teljesen meg is szüntetik a mászást.
Ebéd után útra keltünk és átvágtuk a sivatagot a Kings Canyon-hoz, amit azonban ma már nem volt időnk megnézni.
A napfelkelte már a sziklánál ért bennünket. A délelőtt teljes egészében azzal telt, hogy körbesétáltuk a nagyrészét. Az ég kicsit beborult és a levegő is lehűlt, aminek mi örültünk mert abban reménykedtünk, hogy így talán felengednek minket a tetejére. Előző nap a magas hőmérsékletre való tekintettel senkit nem engedtek fel.
Még több kép.Sajnos az Istenek és az aboriginálok nem támogatták a felmászós elképzeléseinket és ezúttal a szélre hivatkozva zárták le a mászó utat. Egyébként a környék telen van táblákkal, amik arra kérik a túristát, hogy ne másszon fel, másként tisztelje, fedezze fel a sziklát, ami az aboriginálok szent helye. Ettől általában el is megy az emberek kedve. Állítólag pár éven belül teljesen meg is szüntetik a mászást.
Ebéd után útra keltünk és átvágtuk a sivatagot a Kings Canyon-hoz, amit azonban ma már nem volt időnk megnézni.
csütörtök, március 20, 2008
Olgák meg a Nagy Szikla
Az út Alice Springs-ből az Uluru-ig - Ayers Rock - szinte az egész napunkat felemésztette. Nem igazán volt az út során látnivaló, hacsak nem a Mt. Ebenezer Roadhouse udvarában láncravert dingó, meg az út két harmadánál látható Mt. Connor - amit egyébként egyesek Attilaként emlegetnek.
Az Uluru környékén egyetlen szálláslehetőség van, egy magánkézben lévő szálloda komplexumban. Na mi nem ott aludtunk, hanem egy előre felállított sátortáborban. Miután lecuccoltunk meg sem álltunk a Kata Tjuta - ejtsd. Kata Tjuta vagy gyk. Olgák - lábáig.
Mind az Uluru, mind az Olgák hatalmas homokkődarabok. Az Uluru Ausztrália és a világ 2. legnagyobb ilyen jellegű köve. Úgy keletkeztek, hogy a tengerfenék kavicsai beágyazódtak a puha homokba majd a hatalmas nyomás hatására, mint a beton összeálltak. Aztán a tenger kiszáradt, a felszín kopott, a kövek meg valami tektonikus mozgás hatására a felszínre emelkedtek. Az Ulurunak még az az érdekessége is megvan, hogy tekintelyt parancsoló méretei - 2.4 km széles, 3.6 km hosszú, 384 m magas - ellenére a felemelkedés után valószínűleg még az oldalára is dőlt.
Első megállónknál az Olgáknál feltűnt, hogy bár az ember igyekezett az orrán lélegezni, a szájába mindig sikerült egy-két légynek beférkőznie. Ez egy idő után - kb. 1 perc - már elég idegesítő tud lenni. A nap vége felé már csak abban reménykedtünk, hogy a sátrunk légykondícionált lesz.
Még több kép.
A naplemente már az Uluru-nál ért bennünket. Érdekes volt látni, hogy általában minden túristatársaság kissebb lakomával ünnepelte a nagy eseményt. A szikla egyébként valóban egyetlen perc alatt változik először vörösből élénk lilává, majd szürkés barnává. Nagyon látványos.
Az Uluru környékén egyetlen szálláslehetőség van, egy magánkézben lévő szálloda komplexumban. Na mi nem ott aludtunk, hanem egy előre felállított sátortáborban. Miután lecuccoltunk meg sem álltunk a Kata Tjuta - ejtsd. Kata Tjuta vagy gyk. Olgák - lábáig.
Mind az Uluru, mind az Olgák hatalmas homokkődarabok. Az Uluru Ausztrália és a világ 2. legnagyobb ilyen jellegű köve. Úgy keletkeztek, hogy a tengerfenék kavicsai beágyazódtak a puha homokba majd a hatalmas nyomás hatására, mint a beton összeálltak. Aztán a tenger kiszáradt, a felszín kopott, a kövek meg valami tektonikus mozgás hatására a felszínre emelkedtek. Az Ulurunak még az az érdekessége is megvan, hogy tekintelyt parancsoló méretei - 2.4 km széles, 3.6 km hosszú, 384 m magas - ellenére a felemelkedés után valószínűleg még az oldalára is dőlt.
Első megállónknál az Olgáknál feltűnt, hogy bár az ember igyekezett az orrán lélegezni, a szájába mindig sikerült egy-két légynek beférkőznie. Ez egy idő után - kb. 1 perc - már elég idegesítő tud lenni. A nap vége felé már csak abban reménykedtünk, hogy a sátrunk légykondícionált lesz.
Még több kép.A naplemente már az Uluru-nál ért bennünket. Érdekes volt látni, hogy általában minden túristatársaság kissebb lakomával ünnepelte a nagy eseményt. A szikla egyébként valóban egyetlen perc alatt változik először vörösből élénk lilává, majd szürkés barnává. Nagyon látványos.
szerda, március 19, 2008
A középpont
Megérkeztünk Alice Springsbe, a kontinens közepére. Nagyon meleg volt, legalább 40 fok. A hotelba simán eljutottunk és pillanatok alatt kivívtuk a helyiek szimpátiáját mikor arról érdeklődtem, vajon a közeli étteremben kapható-e krokodil, teve vagy esetleg emu husi. A recepciós egy sima "Na menj a csudába"-val hessegetett el.
Még több kép.
Egyébként a város maga nem sok látnivalót kínál. Igazából besétálni talán tovább tartott a központhoz közeli hotelból, mint körbejárni. A bazársoron egymást érik az aboriginál művészek portékáit árusító boltok. Beneztünk a környék bányájából ellátott opál boltba is.
Aztán megmásztuk a városka lábánál álló Anzac dombot is, ami nem hiszem, hogy magasabb a győri Káptalan dombnál. A tetején ott lobogott egymás mellett az ausztrál és az aboriginál zászló. Később rájöttünk, hogy ez Közép Ausztráliában így szokás.
Egyébként vízügyes szakember fiaként pillanatok alatt megállapítottam, hogy itt nem sok probléma van az árterek szűkössége miatt veszélyeztetett települések védelmével. Sokkal inkább a folyók megtalálásával. A mederben több a keréknyom, mint a vízcsepp.
Még több kép.Egyébként a város maga nem sok látnivalót kínál. Igazából besétálni talán tovább tartott a központhoz közeli hotelból, mint körbejárni. A bazársoron egymást érik az aboriginál művészek portékáit árusító boltok. Beneztünk a környék bányájából ellátott opál boltba is.
Aztán megmásztuk a városka lábánál álló Anzac dombot is, ami nem hiszem, hogy magasabb a győri Káptalan dombnál. A tetején ott lobogott egymás mellett az ausztrál és az aboriginál zászló. Később rájöttünk, hogy ez Közép Ausztráliában így szokás.
Egyébként vízügyes szakember fiaként pillanatok alatt megállapítottam, hogy itt nem sok probléma van az árterek szűkössége miatt veszélyeztetett települések védelmével. Sokkal inkább a folyók megtalálásával. A mederben több a keréknyom, mint a vízcsepp.
csütörtök, március 13, 2008
Találkozás az első ...
... kígyómmal.
Még el sem indultunk Ausztráliába mikor már mindenki azzal riogatott minket, hogy itt rengeteg a mérges pók és a kígyó. Eddig, bár már sokat hallottunk róluk, még nem találkoztunk egyik faj képviselőjével sem Sydney-ben. Ma aztán ...
Triathlon edzés közben éppen hatalmas sebességgel és lobogó hajjal tűntem fel az egyik kanyarban, kölcsönkapott bringám nyergében, mikor látom ám, hogy pont előttem kígyózik valami szépen, sinus vonalban. Mikor realizálta milyen sebességgel közeledem feléje, hirtelen átment magasfrekvenciába a hullámvonala. Én meg rájöttem, hogy ez nem egy faág hanem egy vörös hasú fekete kígyó (Red Belly Black Snake) és bámulatos reflexszel kikerültem.
Azt hiszem életre szóló élmény volt. Mindkettőnk számára.
Még el sem indultunk Ausztráliába mikor már mindenki azzal riogatott minket, hogy itt rengeteg a mérges pók és a kígyó. Eddig, bár már sokat hallottunk róluk, még nem találkoztunk egyik faj képviselőjével sem Sydney-ben. Ma aztán ...
Triathlon edzés közben éppen hatalmas sebességgel és lobogó hajjal tűntem fel az egyik kanyarban, kölcsönkapott bringám nyergében, mikor látom ám, hogy pont előttem kígyózik valami szépen, sinus vonalban. Mikor realizálta milyen sebességgel közeledem feléje, hirtelen átment magasfrekvenciába a hullámvonala. Én meg rájöttem, hogy ez nem egy faág hanem egy vörös hasú fekete kígyó (Red Belly Black Snake) és bámulatos reflexszel kikerültem.
Azt hiszem életre szóló élmény volt. Mindkettőnk számára.
vasárnap, március 02, 2008
A túrázónak is 2 lába van, mégis megbotlik
Nehéz volt kitalálni, hogy Líviék Sydney belvárosa után, annak mely természeti látványosságának megtekintésével szeretnék folytatni nyaralásukat. Látva elszántságukat, meg sem próbáltuk őket lebeszélni. Bevágtuk őket Tódiba és huss már kint is voltunk a Kék Hegyekben.
Nem mondhatnám, hogy ránk az újdonság erejével hatottak a dolgok, hacsak nem a hátsó ülés aktív jókedve: Lívi konstans kacagása, Peti nyugodt, mesélős humorizálása.
Két napra terveztük az utat. Első nap gyorsan kipipáltuk a legfontosabbb látni valókat, amit kicsit megfűszereztünk egy kis libegőzéssel meg felültünk a környék - és természetesen a egyben a világ - legmeredekebb vasútjára is.
A nap végére kicsit elfáradtunk a sok gyaloglástól. Mondthatni földig ért a nyelvünk.
Még több kép.
Az estét egy közeli motelban töltöttük. Kicsit hűvös volt - 15-20 fok - az utazóknak úgyhogy beállítottuk a légkondit fűtésre, 30 fokra. Legalább otthon legyen meleg. Hát lett is. Mire vacsorából hazaértünk olyan meleg volt, hogy ki kellett nyissuk az ablakot.
Egyébként vacsorázni sem mentünk messze, a helyi RSL klub pont megfelelt. Ez a szervezet az ausztrál hadsereg volt és jelenlegi személyi állományát segíti minden elképzelhető módon: jogi képviselet, szociális segítség, szórakoztatás ... Na mi ez utóbbit vettük csak igénybe mert, hogy az mindenki számára elérhető. Vacsi után kicsit beültünk a fogadó helyiségbe és figyeltük az éppen aktuális foci meccseket, ügető versenyeket, agár futtatásokat - na meg a helyiek felháborodását, mikor egy tutti tipp nem jött be.
A második nap kicsit rövidre sikeredett sajnos. Mindannyian gondtalanul sétáltunk lefelé egy lépcsőn, mikor egy álnok gödör, Lívi lába alá ugrott. Szegény hősiesen küzdütt, de sajnos a bokája nem bírta; kificamodott. Ezért az út hátralevő részét, közös megegyezéssel töröltük.
Hazafele úton egy benzinkúti fagyasztót megfosztottunk minden ráragadt jegétől és lefagyasztottuk a daganatot. Hála a gyors és figyelmes beavatkozásnak, Lívi annyira rendbejött, hogy másnap már el mert indulni felderíteni a környék borászatait.
Legfrissebb híreink szerint már oda is érkeztek, a borokat finomnak találják és hőlégballonos repülést fontolgatnak. Ez utóbbi az írót mélységes aggodalommal tölti el; mi van ha repülni sem tud jobban, mint sétálni?
Nem mondhatnám, hogy ránk az újdonság erejével hatottak a dolgok, hacsak nem a hátsó ülés aktív jókedve: Lívi konstans kacagása, Peti nyugodt, mesélős humorizálása.
Két napra terveztük az utat. Első nap gyorsan kipipáltuk a legfontosabbb látni valókat, amit kicsit megfűszereztünk egy kis libegőzéssel meg felültünk a környék - és természetesen a egyben a világ - legmeredekebb vasútjára is.
A nap végére kicsit elfáradtunk a sok gyaloglástól. Mondthatni földig ért a nyelvünk.
Még több kép.Az estét egy közeli motelban töltöttük. Kicsit hűvös volt - 15-20 fok - az utazóknak úgyhogy beállítottuk a légkondit fűtésre, 30 fokra. Legalább otthon legyen meleg. Hát lett is. Mire vacsorából hazaértünk olyan meleg volt, hogy ki kellett nyissuk az ablakot.
Egyébként vacsorázni sem mentünk messze, a helyi RSL klub pont megfelelt. Ez a szervezet az ausztrál hadsereg volt és jelenlegi személyi állományát segíti minden elképzelhető módon: jogi képviselet, szociális segítség, szórakoztatás ... Na mi ez utóbbit vettük csak igénybe mert, hogy az mindenki számára elérhető. Vacsi után kicsit beültünk a fogadó helyiségbe és figyeltük az éppen aktuális foci meccseket, ügető versenyeket, agár futtatásokat - na meg a helyiek felháborodását, mikor egy tutti tipp nem jött be.
A második nap kicsit rövidre sikeredett sajnos. Mindannyian gondtalanul sétáltunk lefelé egy lépcsőn, mikor egy álnok gödör, Lívi lába alá ugrott. Szegény hősiesen küzdütt, de sajnos a bokája nem bírta; kificamodott. Ezért az út hátralevő részét, közös megegyezéssel töröltük.
Hazafele úton egy benzinkúti fagyasztót megfosztottunk minden ráragadt jegétől és lefagyasztottuk a daganatot. Hála a gyors és figyelmes beavatkozásnak, Lívi annyira rendbejött, hogy másnap már el mert indulni felderíteni a környék borászatait.
Legfrissebb híreink szerint már oda is érkeztek, a borokat finomnak találják és hőlégballonos repülést fontolgatnak. Ez utóbbi az írót mélységes aggodalommal tölti el; mi van ha repülni sem tud jobban, mint sétálni?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)