Nem mondhatnám, hogy ránk az újdonság erejével hatottak a dolgok, hacsak nem a hátsó ülés aktív jókedve: Lívi konstans kacagása, Peti nyugodt, mesélős humorizálása.
Két napra terveztük az utat. Első nap gyorsan kipipáltuk a legfontosabbb látni valókat, amit kicsit megfűszereztünk egy kis libegőzéssel meg felültünk a környék - és természetesen a egyben a világ - legmeredekebb vasútjára is.
A nap végére kicsit elfáradtunk a sok gyaloglástól. Mondthatni földig ért a nyelvünk.
Még több kép.Az estét egy közeli motelban töltöttük. Kicsit hűvös volt - 15-20 fok - az utazóknak úgyhogy beállítottuk a légkondit fűtésre, 30 fokra. Legalább otthon legyen meleg. Hát lett is. Mire vacsorából hazaértünk olyan meleg volt, hogy ki kellett nyissuk az ablakot.
Egyébként vacsorázni sem mentünk messze, a helyi RSL klub pont megfelelt. Ez a szervezet az ausztrál hadsereg volt és jelenlegi személyi állományát segíti minden elképzelhető módon: jogi képviselet, szociális segítség, szórakoztatás ... Na mi ez utóbbit vettük csak igénybe mert, hogy az mindenki számára elérhető. Vacsi után kicsit beültünk a fogadó helyiségbe és figyeltük az éppen aktuális foci meccseket, ügető versenyeket, agár futtatásokat - na meg a helyiek felháborodását, mikor egy tutti tipp nem jött be.
A második nap kicsit rövidre sikeredett sajnos. Mindannyian gondtalanul sétáltunk lefelé egy lépcsőn, mikor egy álnok gödör, Lívi lába alá ugrott. Szegény hősiesen küzdütt, de sajnos a bokája nem bírta; kificamodott. Ezért az út hátralevő részét, közös megegyezéssel töröltük.
Hazafele úton egy benzinkúti fagyasztót megfosztottunk minden ráragadt jegétől és lefagyasztottuk a daganatot. Hála a gyors és figyelmes beavatkozásnak, Lívi annyira rendbejött, hogy másnap már el mert indulni felderíteni a környék borászatait.
Legfrissebb híreink szerint már oda is érkeztek, a borokat finomnak találják és hőlégballonos repülést fontolgatnak. Ez utóbbi az írót mélységes aggodalommal tölti el; mi van ha repülni sem tud jobban, mint sétálni?
