Még több kép.Napkeltétől róttuk a Kings Canyon csapásait. Nagyon érdekes, méhkaptár szerű sziklák alkotják a szurdok tetejét. Az aljában pedig a cycada nevű ősnövény mellett masíroztunk. Ezek a növények már a dinoszauruszoknak is ízlettek. Nagyon sokáig, több száz évig is elélnek.
Az egyik méhkaptár csoportot elnevezték Lost City-nek. Mondjuk amiket a Kék Hegyekben láttunk sokkal inkább emlékeztettek városra, mint ezek. Szerintem.
Bea, kerestük, de a pólódat nem leltük.
A nap második felében 200 km földút várt ránk. Terepjárós múltunkkal nem tűnt nagy kihívásnak. Mondjuk a végére már nagyon elegem lett a rázkódásból.
Az út mellett láttunk fűfát, termeszvárat, vad lovakat és vad tevéket. Csak Ausztrál őshonos állatokat nem sikerült kiszúrnunk a bokorban. Lehet azért mert ilyen jól elbújtak?
Messziről láttuk a Gosse Bluff-ot, ami egy hajdani meteorit becsapódás emlékét örökíti meg. Annak idején a kráter 22km átmérőjű volt. Mára csak valami belső gyűrű maradt meg, ami eredetileg kilóméterekkel a talajszint alatt volt. Aztán meg pofás kis hegyecske lett belőle. Kicsi volt hát székre állt.
Estére Glenn Helen George-hoz értünk, ahol 2 hatalmas szikla tövében egy kicsi tavacskát találtunk. Amint leparkoltuk a kocsit mellénk parkolt 4 hatalmas busz utánfutókkal és egy rakás középiskolással. Nekünk kicsit hangosak voltak, úgyhogy a tóba menekültünk előlük. Szerencsétlenségünkre jöttek utánunk. Hamarosan nagyobb zsivaj volt kicsi tavunk körül, mint ami elől menekültünk. Engedtünk a túlerőnek és ismét odébbálltunk.
Estére kicsit lenyugodtak a gyerekek és viszonylag csöndben nézték végig a helyi aboriginálok dijeridoo bemutatóját. Nekem újra kedvem támadt megtanulni ezen a hangszeren játszani. Zsuzsu örömére azóta is egyfolytában berregek. Brbrbrbrbrbrbrbrbr
