péntek, március 09, 2007

Gazdagodás

Kicsi feleségem ma is bebizonyította, hogy ő még a jég hátán is megél. A terv szerint Hokitikában álltunk volna meg először, aranyat ásni. Na nem így alakult. Már az első faluban (Ross) lehetett szerszámokat bérelni, úgyhogy nem hajthattam el a lehetőség mellett.

Még több kép.

Kemény munka az aranyásás. Kb ugyanazokat az izmokat mozgatja át, mint a hídépítés. Szóval Zsuzsunak kicsit sajgott az elején, de aztán bemelegedett. Nagyon jól ment. Igaz, azt a fajta aranyat, amit a bemutatón mutattak, azt nagyon nehezen tudtuk kitisztítani, de mellette rengeteg aranyozott követ találtunk. Büszkén vittük vissza a termést. Aztán kevésbé büszkén hajítottuk ki, mint hamis arany. Azért az a kevés, amiért megizzadtunk, az valódinak tűnik.

Kis autókázás után, Punakaiki Pancake Rock-jaiban (palacsinta sziklák) gyönyörködtünk. A tölteléket seholsem sikerült megtalálnom.

Még több kép.

Aztán este még megálltunk egy kis melegvízű - Maruia Springs - forrásnál, hogy kiáztassuk fáradt csontjainkat.

Még több kép.