Az év leghosszabb napja

A reggeli sátorbontás után meglátogattuk a helyi cseppkőbarlangot. Sötét, hideg, nedves. Semmi extra.

Még több kép.

Délután bevezettünk Hobartba. Találtunk egy jó kis éttermet a kikötőben. Életem legjobb Fish & Chips-ét ettem ott. Duplázva. A teraszon üldögélve, borozgatva vártuk meg, hogy eljöjjön az éjfél. Jó kis tüzijátékot kaptunk.

Még több kép.

Gondoltuk a közeli domb tetején, hálózsákjaink mélyén szundítunk egyet a gép indulásáig. Meg is tettük volna, ha a szél nem fújt volna olyan veszettül. Sokat nem kellett fagyoskodjunk, mert a gépünk hajnali 6-kor indult.

Birka szálloda

A mai napról nincs sok mondani valóm. Hobartot is érintve átszeltük fél Tasmániát észak-déli irányba. A haladást lassította, hogy úton útfélen meg kellett állnunk egy kis gyümölcsöt venni. Sydney-ben általában nagyon drága a cseresznye, málna, szeder és hasonló ínyencségek. Itt viszont ... Nyami.

Azt hittem a Melbourne-i szállonk tulajdonosánál szerényebb fantáziával megáldott ember nem létezik. Ő Ritz for Backpackers (Ritz hátizsákosoknak) nevezte a szállodáját. Az a jóember, akinek a juhsajtjából ízelítőt hoztunk viszont az istállóját nevezte Birka Hilton-nak.

Még több kép.

Másnaposok

Az estét sikerült a St Clair tó partján töltenünk. Másnap nem kellett sokat sétálnunk, hogy felüljünk a közelből induló kis hajóra, ami felvitt minket a tó északi végébe. Visszasétálni 6 órát vett volna igénybe. Négyesünkből sajnos négy ellenszavazatot kapott azon ötletem, hogy próbáljuk meg.

Még több kép.

Egyébként a tó mellet volt szerencsénk megnézni az Overland Track (Felvidéki csapás) utolsó szakaszát. Ez olyan volt, mintha meseerdőbe csöppentünk volna. Krisztián és Emese ezt a túrát járta be. Majd 1 teljes hétig meneteltek a hegyek között. Most már értem miért.

Mikor megkérdeztem vezetőnktől, hogyan cipel magával valaki 1 hét vizet és élelmet a túrára, teljesen hitetlenkedve kérdezte: "Miért vinne vizet? A patakok nem adnak elég vizet?" És valóban, a megannyi patak olyan tiszta, hogy az ember minden aggodalom nélkül kortyolhat belőle. Még az olyan városi patkányok is, mint én.

A nap második felében kocsival átvágtunk a nemzeti parkon keresztbe. Útközben meg meg álltunk pár perces sétákra, csak hogy az izmaink el ne gémberedjenek.

Még több kép.

Bal, jobb, bal, jobb, mennek a ... túrázók

Reggel gyorsan áthúztunk a Cradle Mountain (hegység) és a Franklin-Gordon nemzeti parkok határán lévő St. Clair tóhoz. A tó lábánál lévő turista központban azt tanácsolták, hogy 2 túra közül válasszunk. Az egyik 7 órát vesz igénybe tapasztalt túrázóknak, míg a másik csupán 4 órát még egy kevésbe fitt gyaloglónak is. Tippelhettek, mi mit gondoltunk, melyik csoportba tartozunk.

A csapás a közeli Mt Rufus csúcsára vezetett. Összesen 18.5 Km, 680 m szintemelkedéssel. Az a csodálatos a dologban, hogy szinte minden 3 Km-ben teljesen megváltozott a táj jellege. Szóval unalmasnak egyáltalán nem volt mondható.

Még több kép.

Mondjuk ez utóbbiba Bea is besegített egy picit. Történt, hogy az egyik kanyar után Zsuzsu, aki legelöl menetelt éppen, izgatottan kezdett mutogatni elénk. "Kígyó." mondta. És valóban, alig 10m-re tőlünk, a kiépíett csapás deszkáin ott sütkérezett egy - valószínüleg - Tiger Snake (Tigris kígyó).

Mikor meglátott minket, gyorsan behúzódott a csapás deszkái alá, közé. Amit nem tudott, hogy mi pont arra akarunk menni. Halált megvető bátorsággal mozdulatlanul várta ki, amíg hárman elhaladtunk közvetlenül a feje felett.

Bea kicsit habozott; nem hitte el, hogy van ott egy kígyó aztán meg azt, hogy mi ilyen nyugodtan sétáltunk át felette. 1 m-re megközelítette a helyet ahol a kis aranyos rejtőzött, mély levegőt vett és a nagy lépésre koncentrált mikor a kígyó hirtelen kiugrott a rejtekéből. Mindannyian meglepődtünk kicsit a dolgon, kivéve Bea. A kígyó farka még el sem tűnt a közeli bokrok alatt mikor ő már vagy 15 m-rel odépp sikoltozott torka szakadtából: "Ezt nem hiszem el!", "Hogy lehettek ilyen h.lyék?", "Én itt tovább nem megyek!", ...

Hát eltartott pár perc együttes győzködést mire megértette, hogy nincs más út lefelé, hacsak nem a bozóton, a kígyó jelenlegi tartózkodási helyén át.

Két dolog szomorított el csupán:
- Nem sikerült wombat-nak csak a nyomait látnunk.
- Egyéni gyaloglás limitem 6 óránál húzható meg. Elég ciki, hogy erre egy 7 órás túra közben döbbentem rá.

Ha víz, hát legyen víz

A Freycinet félsziget lábánál ért minket a reggel. Elég borús hangulatban. Semmi kedvünk nem volt séta közben elázni. Ezért, bár a képekből nem derül ki egyelőre (Marci, hivasd már elő a képeket!), úgy döntöttünk kajakozunk egy kicsit. A vezetőnknek leesett az álla mikor megtudta, hogy 3 vérprofival és egy jól edzett feleséggel kell együtt lapátolnia. Izzadt is rendesen.

Beáék erőltették, hogy versenyezzünk. Nekem nem nagyon fűlött hozzá a fogam aztán támadt egy mentőötletem: észrevétlenül felhajtottam a kormánylapátjukat. A nagy kajakosok hirtelen mentek minden irányba, mi pedig szépen ellapátoltunk mellettük a cél felé.

Délután a Wineglass (borospohár) öböl kilátójához túráztunk. Zsuzsu leszegett fejjel lépegetett felfelé a lejtőn mikor egy ismeretlen hang odaszólt neki: "Siess már, w..zeg!". Igen, jól sejtitek, magyarul beszélő friss Ausztrál barátainkba botlottunk megint.

Még több kép.

Este még gyorsan elhajtottunk, Ross városába, ahol megköszöntöttük Beát szülinapja alkalmából. Kicsit beesteledett, meg kedvünk sem volt sátrat verni, úgyhogy megálltunk egy motelnél. Mondtuk: "Szoba kéne 4 főre." Mondták: "2 szoba, darabja $100". Marci mondta: "Sok". Mondták: "Akkor legyen $80". Marci: "Nincs más?" "Van egy 6 fős házikó $150-ért reggelivel." Marci: "Nem kell reggeli." "$120?" "Ok." Mikor átvettük a szobát Marci átnyújott egy százast a hölgynek és megkérdezte: "Ugye jó lesz így?". Mire a válasz: "Na jó.". Innentől kezdve mindig Marci alkudott.

Méghogy az ördög nem alszik!

Az éjszakát Fortescue Bay-ben töltöttük. Ez volt a leghidegebb az egész hét során. Alig vártuk, hogy reggel gondosan felmelegített kis tasakos levesünket felhörpinthessük. Sajnos a kemping gáztűzhelyünk más véleményen volt. Mivel sikerült alkohol alapú üzemanyagot vennem alig tudtunk életet lehelni belé. Pedig Zsuzsu is meg én is próbálkoztunk ezerrel.

Még több kép.

Már dél felé járt az idő mire sikerült elindulnunk első nagyobb sétánkra. Olyan szerencsénk volt, hogy 2 tojásrakó tüskéshátúval is sikerül összeakadnunk. A tapsifüles most nem volt egyikkel sem. Addig mentünk mendegéltünk keletre, amíg a föld le nem szakadt a lábunk alatt.

Még több kép.

Az ördög, legalábbis Tasmániában, igenis, hogy alszik. Legalább ennyit tanultunk a helyi állatkertben tett rövid látogatásunk alatt. Na meg azt, hogy Bea nem nagyon bízik a papagájokban. ;)

Még több kép.

Indulás de okosan

Ma megérkeztünk Hobart repterére. Autóbérlés során kiderült, nem nagyon érdemes bemennünk a fővárosba, mert ezen a napon semmi sincs nyitva. Mondjuk ezt már jól megtanultuk tavaly ilyenkor. :) Szerencsére a barátaink semmit nem hagytak a véletlenre; egyiküktől egy 4 személyes, teljes napi szárazélelem csomagot másikuktól pedig egy piknik táskát kaptunk előző nap, Karácsonyra.

Rövid ismerkedés a kocsival és már hasítottunk is délre. Az idő pont olyan volt, mint amire számítottunk; borús és napos periódusok váltották egymást sűrűn. Pár 10 Km után már kint is voltunk a sziget keleti partján. Ebből is látszik, hogy Tasmánia a valóságban sem sokkal nagyobb, mint a térképen.

Mint utólag kiderült ez a hely a szökött rabok körében is nagyon népszerű volt ezért felállítottak egy sor vérebet, akik között csak a legügyesebbek tudtak elillanni észrevétlenül. Szemmel láthatólag Zsuzsu nem járt volna sikerrel.

Még több kép.

A nap célállomása Port Arthur, ami 2 dologról híres: a malomból átalakíott fegyenctelepről, ami 20 éven belül porrá égett (nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a bentlakók keze is benne volt a dologban) és arról, hogy 96-ban itt került sor Ausztrália történetének egyetlen (eddigi) mészárlására.

Még több kép.

Este, mielőtt még szállást kerestünk volna, felmentünk a közeli kilátóhoz. Összetalálkoztunk két kedves Ausztrállal, akik nagyon megörültek, mikor halloták, hogy magyarok vagyunk. Aztán hirtelen elkezdtek magyar szavakat vagdosni a fejünkhöz. Kiderült, hogy Pesten éltek 2 évig, nemrégiben költöztek vissza és imadtak Pesten élni. Kicsi a világ, mi?

Wii box nap

Brian és Sandra meghívtak minket új otthonukba egy reggeli erejéig. A reggeli végén Brian hatalmas hibát követett el: megkérdezte játszottunk e már valaha Wii-vel és, ha nem, van e kedvünk kipróbálni.

Asszem az alábbi videókból mindenkinek egyértelmű, hogy miként válaszoltunk. Hatalmas csatákat vívtunk átvitt és szó szoros értelemben is egymással a nap folyamán. A boxmeccs után rólam egyszerűen patakokban folyt a víz (de nyertem). Összesítésben Zsuzsu mindenkit alázott a Wii-n, bár Brian-t néha megsegítette a hazai pálya.

Foci Citect Kupa

Kemény 1 év rendszeres gyakorlás után, a főnökség úgy gondolta ideje komolyra fordítani a szót és letesztelni a csapat foci tudását. Ezért aztán meghírdették a kupát (persze csak erkölcsi kupáról van szó, nem kaptunk semmi féle kézzel fogható drága virágvázát).

Még több kép.

Én 2 kategóriaban is nagy elismerést vívtam ki: a leghosszabb nyelv és a leghajlítottabb testtartás. Hihhetetlen, de ez mind része a focinak.

Évadnyitó Babos Gulyás

Attila barátunk 2 dolgot szeret igazán. ... meg a hasát. Már alig várta, hogy kissé felmelegedjen az idő és mehessünk ismét bográcsozni a kedvenc helyünkre a Manly Dam mellé. A hétvégén elérkezettnek láttuk az időt és egy kellemes napot töltött a magyar közösség kemény magja együtt a parton. Kicsit úsztunk, sokat ettünk és - többek között én is - nagyon leégtünk. Jó volt. Köszi Ati.

Még több kép.

Asszony feket-fehérben

Ausztráliában már november elején feldíszítik a karácsonyfákat. Azt mondják így a gyerekeknek sokkal jobb, többet tudnak vágyakozni az ajándékokra. Hát nem tudom. Mondjuk könnyű nekik, itt sosincs olyan hideg, hogy egy igazi fenyő kibírná az ünnepeket. A műanyag meg nem hullatja a tűjét.

A cégem megvendégelt minket egy vacsora erejéig. A helyszín előtti téren megtaláltuk azt a vízesést ahol Neo, a Mátrixos, találkozott a Vörös ruhás nővel. Én sem maradtam ki a jóbol, az én asszonyom fekete-fehérben virított ugyanott.

Még több kép.

Sziklatúra

Végülis csupán csak mióta megérkeztünk hallunk történeteket a Dee Why és Curl Curl - két szomszédos strand, mi lakunk Dee Why-ban - között vezető, nagyon kalandos sziklatúráról. Minden alkalommal, mikor a veszélyességét ecsetelték barátaink (Lacit lemosta a hullám a falról. Azóta a vízbe sem szívesen megy be térdnél tovább.), erősödött bennünk az elhatározás, hogy egy szép napon mi is átmászunk.

Még több kép.

Szóval nem fogjátok elhinni, de ma szép napunk volt. Meg is próbáltuk. Sajnos kicsit későn indultunk és a túra 2/3-ánál lévő, egyetlen, igazán adrenalintépő fala, meg a dagály betett Zsuzsunak. Hősiesen próbálkozott, de végül okosan inkább jövő hétre halasztotta a befelyezést.

Go-Kart

Átadtuk a programunk legújabb verzióját. A főnökség ennek annyira örül, hogy egyfolytában kényeztet minket. Ennek részeként elvittek minket egy egész délutános go-kartozásra. Derekas helytállásom dacára és a közönség hangos támogatásának ellenére a versenybíróság sajnos nem válogatott be a mindent eldöntő döntőbe. Ezért aztán csak találgatni tudok, hogy valójában a dobogó hányadik fokát is érdemeltem ki.

Még több kép.

Sajnos Sydney pontosan olyan, mint minden nagyváros; jobb bizonyos kerületeit elkerülni. Mialatt én kellemesen szórakoztam a teremben valaki alaposan elbánt Tódival az utcán. Fényes nappal betörték az ablakát es elvitték a 3000 Ft-os telefontartót meg a 10000 Ft-os GPS vevőmet.

Palm Beach

Úgy látszik ez egy ilyen hétvége; ma megint egy olyan helyet kerestünk fel, ahol már jártunk régebben. Talán ti is emlékeztek Palm Beach-re a világítótoronnyal a dombtetőn, ahol a tengert és az öblöt csak egy pár száz méteres földsáv választja el egymástól. Most Beával és Marcival sétáltunk a környéken. Bár ők is voltak már a strandon, azért jól esett nekik újat mutatni a dombtetőről.

Még több kép.

Hazafele a parkolóban láttunk egy régi Land Rovert. Mindig is éreztem, hogy a régi autók jobban össze voltak rakva, de ez még engem is meglepett. Mi az üzemanyag takarékosság legmeggyőzőbb bizonyítéka, ha nem ez.

A Nyugati Fej

Anyum szülinapja alkalmából (Boldog Szülinapot Anyu!) valamint a gyönyörű időre való tekintettel visszatértünk a kezdetekhez és kimentünk West Headre. Krisztiánékkal tavaj Júniusban már voltunk itt, de most is sikerült új, szép és izgalmas helyeket találnunk.

Még több kép.

Most, hogy már ti is láttátok a képeket, asszem szerénytelenség nélkül mondthatom, hogy jó pasi vagyok. Elvégre ennyi légy nem tévedhet. ;)

Kincső

Adatik tudtára annak, aki olvassa eme blogot, hogy kistesómat nagy öröm és boldogság érte a mai napon; megszületett a kislánya, Kincső. Baba, mama, papa mind jól vannak.

Boldog 0. Születésnapot!

Sörfőzés

Laci barátom meglátott a boltban egy sörfőző kézi készüléket és hát nem tudott neki ellenállni. Nem nagy sörivó, de azért az mégiscsak hatalom, mikor az ember maga főzi a sörét. Akkor amikor akarja, annyit amennyit csak bír és persze a szája ízének megfelelőt.

Én nem csábultam el, de remélve valami kis jutalmat, nagyon lelkesen segédkeztem a palackozásban. Most már csak 2 hét és meg is kóstolhatjuk a művet.

Aranyváros

Utolsó napunkat Ballarat-ban töltöttük. Ez egy 1850-es évek beli aranyásó város, ahol az emberek is a kornak megfelelő ruházatban élik életüket. Láttam már régi épületet múzeumnak berendezve, de olyat, ahol a tűzhely mellett kötögető, régi, idős nénikével beszélgetni is lehetett még nem.

Eredetileg nem terveztük csak 2-3 órásra a városnézést, de aztán olyan jó kis programokba - muskéta sütögetés, cukorka öntés, kerék készítés, aranyrúd öntés, robbantás, utcai verekedés, aranymosás, bányalátogatás, stb ... - csöppentünk, hogy az egész napot itt töltöttük. Megjegyzem Zsuzsunak Új Zéland óta megjött az esze. Most már meg sem próbált aranyat mosni a patakból (bár itt volt benne), hanem briliáns érzékkel rájött, hogy mi a könnyebbik módja az aranyszerzésnek. Itt most nem írom le a receptet, de ha figyelmesen végignézitek a képeket, tutti rá fogtok jönni.

Még több kép.

Egyébként a városkában működő minden gépet 140+ éves gőzgépek hajtották. Apunak mondom, volt köszörű is. Nem olyan szép, mint a tiéd, de működött.

Városnézés

A mai napot a városnak szenteltük. Nagyon sokat sétáltunk. Volt is mit nézni mert ez egy valódi város régi épületekkel, templomokkal, múzeumokkal. Be kell vallanom, hogy a kultúrából mi csak a börtönmúzeumra fizettünk be. Jól megnéztük mire számíthatunk, ha esetleg rossz útra térnénk.

Még több kép.

Egyébként ebben az intézményben fejezte be földi pályafutását Ned Kelly, Ausztrália legnagyobb útonállója. Nehéz volt az akkori rendőröknek elkapniuk, mert ravaszul ekevasból páncélt eszkábált magának és nem fogta a golyó. Egész addig működött a dolog, amíg valaki lábon nem lőtte és így nem tudott elszelelni.

A nap végére még beiktattunk egy kis pingvin lest. Az idő egész nap borús volt. Amint elhagytuk Melbourne-t elkezdett zuhogni. Egészen a pingvinekig zuhogott ott viszont szépen kiderült. :) Nagyon aranyosak voltak, mikor kicsi lábaikon végigtotyogtak a nedves tengerparton.

A nagy óceán parti út :)

Hát igen. Még vissza sem értünk szinte és már megyünk is. Olyan korán indultunk reggel, hogy még mindig korán volt mikor megérkeztünk Melbourne-be. Jobban mondva Melbourne Avalon nevű repterére.

A gépen kiokumláltam, hogy nem érdemes bemennünk a városba, hanem jobb rögtön kimenni a tengerpartra és megnézni a világhíres sziklákat. Az időjárás nem hazudtolta meg magát; sütött, esett, sütött, fújt, esett, sütött, esett. Mindez egy nap.

Még több kép.

A tengerpart egyébként gyönyörű. Mondjuk a nap végére kicsit besokalltunk a sok sziklától. Este későn érkeztünk a szállásunkra, ami a városköztponttól alig 15 percre volt villamossal, közvetlenül a Forma 1-es versenypálya mögött. Montam már, hogy a Ritz-ben szálltunk meg? Sajnos ez a backpacker (hátizsákosoknak) készült verzió volt csak, de végülis aludni lehetett benne.

Kellemes csalódás

Visszafele az út valamiért sokkal hosszabbnak tűnt, pedig igazából rövidebb volt. Talán az lehet az oka, hogy nem sikerült olyan sokat aludnom, mint hazafelé.

Otthon mindenkinek elmeséltem mennyire nem vagyok megelégedve a Bangkok-i reptérrel; túl nagy, nincs semmi amit a gép indulása előtt lehetne csinálni.Visszaúton kiderült, hogy ez azért nem teljesen van így. Egy eldugott beszálló kapu előtt találtam egy akkora bazársort, hogy vagy 1 órán keresztül sétáltam mellette.

Megint Szalma

Már véget is ért a nyaralás. Zsuzsu ma kisebb kalandok után sikeresen elrepült Isztambulba. Nekem még van 2 napom. Nem sok és még annyi mindent kéne csinálnom.

Gyerekek

Rövid itthonlétünk alatt a család összes- és néhány barát csemetéjével sikerült több kevesebb időt eltöltenünk. Talán ők változtak az elmúlt 1 évben a legtöbbet. Volt aki rögtön a nyakunkba ugrott, volt akinek be kellett mutatkozzunk és volt olyan is akivel csak hosszú megvesztegetéses tárgyalasok után tudtunk beszélgetni.

Még több kép.

Az ország teteje

Egerben meglátogattuk a nagymamát. Gyöngyösre menet meg kellett állnunk mert olyat láttunk, amit még sehol máshol. Naplementét a Kékes felett.

Még több kép.

Amsterdam

Tiszta őrült vagyok. Ausztráliából kell Európába látogatnom ahhoz, hogy eljussak Amsterdamba. Namindegy. Felpakoltam Zsuzsu szüleit a repülőre és huss már repültem is szerető feleségem karjaiba.

Amsterdam nagyon szép és izgalmas város. Az ember eleinte attól tart minden pillanatban rádőlhet egy ház. Értem én, hogy a ferde tűzfalak lényege nem a túristák ijesztegetése, hanem a költözködés megkönnyítése, de akkor is.

Még több kép.

Rengeteget sétáltunk, meg múzeumokat látogattunk, meg hajókáztunk, meg láttuk a lányokat (akik beszéltek magyarul is, csak menjen az üzlet), meg voltunk coffee shop-ban is. Jó volt. Jövünk máskor is.

Édes otthon

34 óra utazás (nálam egyenlő fél Harry Potter könyv + 2 film + néhány óra szundítás) után alig ismertem édesanyámra (és viszont) mikor 15 hónap után először láttuk újra egymást. Tök jó volt megint együtt lenni a családdal. Mintha csak tegnap mentem volna el. Csak a gyerekek öregednek rohamosan. ;)

Időeltolódás nem nagyon rázott meg, szerintem. Bár párszor sikerült beszélgetés közben, ülve elaludnom. Azért 2 nap után már teljesen oké vagyok.

Szalmaság

Tegnapelőtt Zsuzsumat kivittem a reptérre, könnyes búcsút vettünk egymástól, aztán eltűnt a vámszabad terület kapui mögött. Azóta már jelentkezett Tokyóból, Amsterdamból és végül a végállomásról Rotterdamból is. Jó asszony. Csak ne lennének azok a hülye konferenciák olyan messze. Namindegy.

Én azóta a barátoknál ütöm agyon magányos óráimat. Igazból olyan jó barátok, hogy nem is hagynak magányos órákat nekem. :)

Holnap indulok én is.

Lunar Eclipse

A világnak ezen a felén ma este mindenki az eget lesi. Állitólag ritkán látható (a földnek egy adott pontjáról) ilyen szépen a teljes holdfogyatkozás. Mi sem akartuk elmúasztani, ki is húztunk a bícsre (tengerpart), és jól megnéztük magunknak.

Még több kép.

Tech.Ed

Az elmúlt pár napot a Gold Coast-on megrendezett, Microsoft conferencián töltöttem. Nekem ez volt az első, kicsit izgatottan, várakozással telve vártam. Jó volt. Jobb, mint amire számítottam. Az előasdások színvonala változó volt ugyan, de a szervezésben le a kalappal. Igazándiból 3 napig egyfolytában etettek, itattak és mindenféle programokkal mulattatak esténként minket.



Az első estén például bika lovaglási verseny volt. Lovas nemzet leszármazottjaként természetesen kicsit meglepett a másfajta alváz meg a másfajta mozgás, de azért, jelentem, derekasan helytálltam.



A másik este meg kibéreltek nekünk (2400 küldöttnek) egy egész vidámparkot. "Volt ott aztán minden; Tibi csoki, bárányfelhő, lopott csókok meg mignon" Sasa Kollégáim unszolására és tériszonyom ellenére kénytelen voltam minden létező kínzóeszközt (hullám- és szellemvasutakat, rakéta kilövőt, batmobil szimulátorot) kipróbálni. Az este fénypontja az volt mikor, miután fél Gotham City-n keresztül-kasul üldözve elkaptam Catwoman-t, Mr. Freez-t és Joker-t, odalépett hozzám Batman és azt mondta: "Thank you." Nekem. A Batman. :)

Hulla hó és hózik

Nem tudom kinek mi jut eszébe Ausztráliáról. Egy biztos, nekem nem a hó. És mekkorát tévedtem.

A cégünk rendszeresen szponzorál minket mindenféle sporteseményen való részvételben. A srácok meg is ragadnak minden lehetőséget. Ezek egyike az évente megrendezett hó túra. Mikor először hallottam róla csak legyintettem. Aztán egész télen esett Sydney-ben az eső, a TV pedig arról áradozott, hogy 20 éve nem volt ilyen sok hó. Na gondoltam, mikor ha nem most és Zsuzsuval csatlakoztunk a hó turához.

Még több kép.

6 óra autókázás után rögtön a pályára mentünk. A hó meglepően jó minőségü és mély volt. A pályák szélesebbek, mint Ausztriában vagy Szlovákiában. Emberek csak a felvonónál zavartak. Az időjárás nagyon szeszélyes; 3 napból 0.5 hóvihar, 1 ok, 1.5 gyönyörű.

Zsuzsu 3 napig nem tudott betelni a hóval fedett eukaliptuszok látványátol, én pedig minden egyes kenguru csapás felfedezését éles kiáltással jutalmaztam.

Elég fura volt, hogy a 3 nap vacogás után Sydney 25 fokos napsütéssel várt minket.

Hogyan lettem majdnem W

A cégünket nem olyan régen bekebelezte egy nagy hal. Ennek jótékony hatásaként van pénz arra, hogy új embereket vegyünk fel. Mivel a csapat mérete hirtelen nagyon megemelkedett, Ausztrál kollégáim arról kezdtek beszélni, hogy ideje névadó ramazurit csapnunk.

Na nekem erről az jutott eszembe, mikor középsuliban majdnem rámragasztották a 'vénkecske' becenevet, csupán azért mert, rímelt az 'éleske'-re. Gondoltam gyorsan elébe megyek a dolgoknak és elmondtam nekik, hogy nekem bizony már van becenevem: busy (ejtsd: busi).

Ha valaki azt hitte ez elég volt nekik az téved. Pillanatok alatt jutottak el a George W. Bush-ig. Aztán maguk közt megegyeztek, hogy ez így túl egyértelmű. Elég lesz nekem csak annyi, hogy W. Magukban jókat nevettek, mikor elképzelték, amint megpróbálom elmagyarazni valakinek, hogyan is lettem W.

Kenguruk Völgyében

Hosszú idő után ma megint nyakunkba vettük a lábunkat és világot látni indultunk. A választás arra a helyre esett, amiről eddig mindenki azt állította, hogy ott mindig látni kengurut. Hát nekünk azzal sikerült emlékezetessé tenni a túrát, hogy mi biza még messziről sem láttunk egyet sem. Félreértés ne essék, mi nagyon jól elvoltunk nélkülük is.

Előszőr a Fitzroy Falls-nál (vízesésnél) álltunk meg egy rövid sétára.

Még több kép.

Utána kisebb megállásokkal átmentünk Kangaroo Valley-ba, ahol nagy örömünkre egy igazi motoros bandával találkoztunk. Ott bőgették azokat a gyönyörű Harley-kat a falu főutcáján, de szemmel láthatólag ezt a helyiek élvezték a legjobban.

A falucska főutcáján 2 dolog is magára vonta figyelmünket. Az egyik egy hintakenguru volt a másik pedig egy vas bagoly. A vas bagoly érdekessége a lába alatti táblán van miszerint ezen a helyen 1897-ben nem történt semmi. Addig és azóta viszont ...

Még több kép.

Levezetésként hazafelé még beugrottunk a déli félteke legnagyobb Budhista templomába.

Még több kép.

Hol vagy? Nemo hol vagy?

Zsuzsum csak azóta beszélt erről az előadásról amióta először hallott róla. Sikerült az egész kis Dee Why-i magyar kolóniát lázba hoznia. Ma aztán együttesen útra kerekedtünk és megnéztük ahogy ez a kis pancser Nemo a jégen is elveszik és hogy az apja mindent tűvé téve megkeresi. Amerikai sztori, hepi end a végén, mindenki boldog. Zsuzsu is boldog ezért én is boldog vagyok.

Nekem csak a luk maradt

Zsuzsumat elöntötte a nosztalgia. Már hetek óta csak a kűrtős kalácsról beszélt. Ma aztán nyakába vette a várost, megvette a hozzávalókat és nekilátott a sütésnek. Bevallom én kissé szkeptikusan álltam a dologhoz, de be kell látnom, Zsuzsu nagyon kitett magáért.

Még több kép.

Pasha Bulker

Az elmúlt hetekben évtizedes esőzési és hideg rekordok dőltek meg Új Dél Wales-ben. A farmerek örülnek mert újra van mit legeljenek a jószágok, újra zöldül a határ. A városiak is örülnek mert telnek a víztározók; 2 hét alatt huszonx %-ról majdnem 50%-ra.

Aztan vannak akik nem örülnek annyira, mert fa dőlt a házukra, vagy mert elvitte a szél a tetőt, vagy mert elárasztotta őket a víz, vagy mert leszakadt aladtuk az út, stb ...

Azt hiszem ennek a hajónak a kapitánya egyike azoknak akik a legkevésbé sem örül mostanában.

Még több kép.

A boldogság keresése

Repül az idő. Idestova pont egy éve, hogy megérkeztünk Ausztráliába. Hihetetlen igaz? Számunkra annyira hihetetlen, hogy teljesen meg is feledkeztünk róla. Ha egy kedves ismerősünk nem említi meg akkor észrevétlenül, megemlékezetlenül telt volna el. Nem mintha így sokat változott volna a helyzet, de legalább ez a bejegyzés megszületett.

A délelőtt bementünk a városba és meghallgattuk a Dalai Láma beszédét. Jobban nem is választhatott volna témát: A boldogság keresésről beszélt.



Érdekes volt látni ahogy ez a hetven sok éves emberke tört angolsággal, de töretlen jókedvvel, szerénységgel és egyszerűséggel beszélt az emberekhez.



Délután azzal folytattuk az ünneplést, hogy teljesen egyedül, minden segítség nélkül, megsütöttem Zsuzsám egyik kedvencét, a Sertéskarajt mézes, diós, chilis mártással.

Canberra

Majdnem 1 évig várattuk a fővárost. Tovább váratni már illetlenség lett volna, úgyhogy a hétvégén tiszteletünket tettük nála.

Többen úgy vélik, hogy Canberrában megállni csak időpocsékolás, de én ezzel nem értek egyet. Szögletes és tágas, talán kicsit unalmas is, de pont ezért érdemes megnézni; más mint a többi város.

Még több kép.

Megúsztam

A szó minden féle értelmében. Ha nem tudjátok miről beszélek akkor elárulom, hogy beneveztem a Sydney Corporate Triathlonra. Néhány kollégám nagyon lelkesen edzéseket szervezett meg időmérőket. Tök jó volt, hogy megint kicsit 'profin' készültem egy fizikai megmérettetésre.

A mai nagy napon a 2000-es Sydney olimpia triathlon-versenypályájának szakaszait is használva megmérettettem és érdemesnek találtattam (arra, hogy jövőre is elindulhassak). Nagyon jó volt látni és részese lenni, ahogy több mint 4500 ember végigcsinálja az egyébként nem túl hosszú versenyt. 400m úszás, 8km bicaj, 4km futás erősen felfelé kerekítve.

Még több kép.

Az eredményeink:
csapat abszolút 39. (1108), kategória 4.
egyéni céges 2. (24), abszolút 134. (3324)

Levezetés

Ma megkegyelmeztem a vendégeknek. Gondoltam ma már nem nálunk alszanak, akár le se fárasztom őket. Ők ezt hálásan fogadták. :)

Azért a mai nap sem múlhatott séta nélkül. Reggel lementünk a 'mi strandunkra', Dee Why-ban. Aztán átugrottunk a közeli Manly-be egy kis fagyizásra.

Délután a déli strandokat - Coogee és Bondi beach - valamint az orosz cukrászdák egyikét kerestük fel. Ez utóbbiban megtalaláltuk a Túró Rudi állítólagos ősét a Szírocskit. Nekem a Rudi jobban bejön.

Túra a városban

Nem kegyelmeztem a vendégeknek. A korai indulás ugyan elmaradt, de napi kilómétereket ma is legyalogoltattam velük. Már régen rájöttem, hogy a vendég akkor kezelhető este könnyen, ha nappal jól lefárasztják. ;)

Mai célpontunk a városnak majdnem a szívében található Taronga Zoo és az onnan a tengerparton vezető gyalogút volt. Nem mértem, hogy mennyi idő alatt sikerült Balmoral strandjáig sétálnunk, de asszem nem tévedek sokat, ha 4 órára saccolom.

Még több kép.

Az út egyébként még engem is meglepett szépségével. Főleg azért mert habár a város szívében van mégis az ember úgy érezte, hogy mindentől távol, a vadonban sétál.

Város nézés

A mai napot a belvárosnak szenteltük. Lassan már 1 éve itt lakunk mégis sikerült olyan programokat választanunk, amik még nekünk is újdonság volt.

Veronika már előző nap kifejtette, hogy szeretne a Lindt kávézóban üldögélni. A kávé nem tudom milyen, de a kakaójuk isteni. Utána átsétáltunk a Chinese Garden-be (Kínai kert). Eddig mindig úgy voltam vele, hogy itt egy csomó minden ingyér van, amiért máshol tutti pénzt kérnének. Akkor nehogy már pont egy sima kínai stílusban épült kertért fizessek. Szóval értitek, nem az összeg ($5) hanem az elvek.

Valamiért azonban most úgy gondoltam érdekel a dolog és befizettem. Nem bántam meg.

Még több kép.

A kert után még kicsit sétáltunk a Darling Harbour-ban, aztán átbaktattunk az Operaházhoz. Innen a szokásos túrista útvonalon a Rocks következett.

Zsuzsunak be kellett mennie a munkahelyére, hogy megetesse a sejtjeit. Amíg várakoztunk bejártuk a már félig bezárt Queen Victoria Building-et (bevásárló központ egy nagyon régi épületben), ami magában is nagyon szép volt.

Már megint beesteledett mire hazaértünk. Vendégeink kicsit lassítani szeretnének a tempón. Nem is tudom ...

Csepegnek a kövek

Korán indultunk mert a kék hegyek messze vannak a tengerparttól, ahol lakunk. Ráadásul ma a túlsó széle, a Jenolan Caves (Jenolan barlangok) volt az uticélunk. A kék hegyek meg nem kicsi. Nem csoda, hogy az első felfedezőknek hosszú évekbe tellet mire átverekedték magukat rajta.

Nekünk persze azért ma sokkal könnyebb. Csak azért szakítottuk meg az utat, hogy kicsit megtörjük a vezetés monotóniáját, nameg persze, hogy Tibi és Veronika is gyönyörködhessen picit Wentworth Falls szépségében.

Délután 2 körül értünk a barlangokhoz. Van vagy 9 különböző túra, mindegyik a barlangok másik szegletébe visz. Szerencsések voltunk mert még belefért kettő is a nap hátralevő részébe.

Még több kép.

A túrák során megtudtuk, hogy a barlangrendszernek csak töredéke látogatható, azonban így is több 10 kilométer a teljesen feltárt rész. Aztán meg, hogy ez a világ legrégebbi barlang rendszere. Olyan mészkőből áll, amiben még nincsenek hal maradványok.

Beesteledett mire hazaindultunk. Sajnos mire a 3 nővérhez értünk már teljesen besötétedett. (1 ok amiért Tiboréknak vissza kell jönniük Sydney-be.) Este valahogy senkinek sem kellet mesét mondanom, ahhoz, hogy elaludjon.

Vendégségben jó

Most nem mi vagyunk a soron. Tibiék érkeztek hozzánk látogatóba 4 napra. Későn jött a gép, még később értünk haza, gyorsan eltettük magunkat, hogy holnap friss erővel tudjuk meghódítani a kék hegyek gyomrát.

Hazaút

Reggel megint borús napra ébredtünk a változatosség kedvéért. Azért gyorsan még elugrottunk egy kis gyalogtúrára.

Még több kép.

Mire a városba értünk már megint esett az eső. Ebből a szempontból nem sajnáltuk, hogy vissza kell jönnünk a meleg Ausztráliába.

Mikor hazaértünk meglepett, hogy milyen jó az idő. Azonnal leugrott rólam a túrabakancs meg a pulóver. Igy sem úsztam meg egy kis izzadság nélkül.

Megintcsak Lacinak köszönhetően kocsival mentünk kis lakásunkba, ahol nagyon jól esett egy igazi fürdés. Utána még kaptunk egy kis meleg levest is ráadásnak. :)

Déli sark

Az idő az utolsó teljes napunkon sem igazán kedvezett nekünk. Kénytelenek voltunk beltéri programot csinálni. Elmentünk hát Christchurch-ben az Antarctic centerbe.

Még több kép.

Itt aztán volt minden. Zsuzsu természetesen a pingvin etetést és a természetfilmeket élvezte a legjobban. Nekem az a 20 perc tetszett amikor kivittek egy tereppályara az Antarktiszon használt lánctalpassal és teszteltük egy kicsit; 1.30m szakadékot észre sem veszi, 35°os lejtőn fel le rohangál, 25°os oldaldőlésszög ok, 3m mély vízben meg elúszkál. Mondjuk kényelmesnek nem mondható.

Rokonok

A mai napot a tengeri emlősök tanulmányozásával töltöttük. A reggeli esők elálltak, a borús ég szépen kitiszult mire a keleti partokhoz értünk.

A tengerparton Zsuzsut alig lehetett a kocsiban tartani. Kilómétereken át szinte minden sziklán sütkérezett legalább egy fóka. Zsuzsban pedig fellángolt a vágy, hogy mindegyiknek személyesen bemutatkozzon. Néhányuk hajlandó volt pózolni velünk pár fotó kedvéért. :)

Az igazi nagy attrakció azonban csak du.-n következett. Kaikoura-ból kimentünk a tengerre Sperm Whale (Ámbrás cet) lesre. Olyan szerencsénk volt, hogy 3x is láttuk alámerülni, hogy egy-egy órát lakmározzon úgy 1000m-es mélységben.

Még több kép.

A körülöttünk ficánkoló több tucat Dusky delfinről nem is beszélek.

A napot megkoronázandó elfogyasztottunk egy szép nagy crayfish-t (homár). Isteni volt a húsa, bár szerintem kicsit macerás hozzájutni.

Egyszerű nap

A mai nap egyszerűen telt.

Egyszerűen felkeltünk és találkoztunk a kayakos idegenvezetőnkkel. Ő egyszerűen megszervezte, hogy mikrobusszal, traktorral, vízitaxival eljussunk az Abel Tasman legészaknyugatibb csücskébe a kayakokkal egyűtt. Innen aztán egyszerűen lekayakoztunk a kiindulási ponthoz.

Utunk során sok érdekességget csináltunk. Fókákkal kayakoztunk, orcat néztünk (de sajnos nem láttunk), kajáztunk a strandon, vitorláztunk a kayakokkal.

Az út végére egyszerűen elfáradtunk. Fürdés után beugrottunk Nelsonba vacsizni. Sikerült egy olyan étteremre bukkanni, ahol olcsó pénzért levest, főtthúst és süteményt kínáltak. Az adagok egyszerűen csak túl nagyok voltak. Aki ismer tudja, ilyet ritkán mondok.

Aztán ez a nap egyszerűen eltelt.

Abel Tasman

A mai napot nem nagyon cifráztuk; reggel amilyen gyorsan csak tudtunk levezettünk az Abel Tasman nemzeti parkba. Sajnos még így is lekéstük az aznapi kayakozást. Azért a másnapot lefoglaltuk.

Utána elindultunk egyet túrázni a part mentén. 3 és fél óra, viszonylag egyhangú - füvek, fák, páfrányok és azúrkék tenger - baramgolás után elértük a célt, ahol egy várost sejtettünk. Ehhez képest csak egy gyönyörű strandot találtunk.

Még több kép.

A visszaút gondolata annyira megviselt mindkettőnket, hogy inkább fogtunk egy vízitaxit és 10 perc alatt visszavitettük magunkat.

A nap hátralevő része mosással és édes semmittevéssel telt.

Gazdagodás

Kicsi feleségem ma is bebizonyította, hogy ő még a jég hátán is megél. A terv szerint Hokitikában álltunk volna meg először, aranyat ásni. Na nem így alakult. Már az első faluban (Ross) lehetett szerszámokat bérelni, úgyhogy nem hajthattam el a lehetőség mellett.

Még több kép.

Kemény munka az aranyásás. Kb ugyanazokat az izmokat mozgatja át, mint a hídépítés. Szóval Zsuzsunak kicsit sajgott az elején, de aztán bemelegedett. Nagyon jól ment. Igaz, azt a fajta aranyat, amit a bemutatón mutattak, azt nagyon nehezen tudtuk kitisztítani, de mellette rengeteg aranyozott követ találtunk. Büszkén vittük vissza a termést. Aztán kevésbé büszkén hajítottuk ki, mint hamis arany. Azért az a kevés, amiért megizzadtunk, az valódinak tűnik.

Kis autókázás után, Punakaiki Pancake Rock-jaiban (palacsinta sziklák) gyönyörködtünk. A tölteléket seholsem sikerült megtalálnom.

Még több kép.

Aztán este még megálltunk egy kis melegvízű - Maruia Springs - forrásnál, hogy kiáztassuk fáradt csontjainkat.

Még több kép.