Játék elmélet

Drazsé már egy ideje figyel a környezetére. Nap mint nap egyre több időt tölt ébren, ordítás nélkül. Egyelőre azonban csak mint passzív megfigyelő vett részt a mindennapokban. Mi rendszeresen felhúztuk neki a feje felett lógó babfigurák zenélő kerengőjét ami teljesen hidegen hagyta őt.

Ma először vettem észre, hogy zaklatottsága kissé csitul mikor elindul az ismerős dallam. Sőt másodszori nekifutásra határozottan úgy éreztem felháborodik mikor a zene végetér. Követelte az újraindítást.



Szóval az elmélet az, hogy Drazsé kész a játékra.

Cápa támadás

Idei karácsonyom legnagyobb meglepetés ajándéka egy Garmin Forerunner 405-ös sport óra volt. A Jézuska valószínűleg ezzel próbált célozni arra, hogy Máté fiunk nem lesz egy otthonülős típus. Jó lesz ha apa karbantartja magát, hogy legalább ő bírja majd vele a lépést tartani. 

Én persze azonnal megértettem az üzenetet és ma le is mentem kajakozni. Gyönyörű volt az idő, jó volt a hangulat, kicsit beálltam versenyezni is, ami nem igazán bizonyult életem legbölcsebb döntésének, hiszen Drazsé születése óta nincs sok időm edzeni. Azért túléltem.

Erről jut eszembe. Tegnap Long Reef mellett, pont ott, ahol én is szoktam kajakozgatni a tengeren, egy nagy fehércápát láttak. A híradó szerint a 4m körüli bestia már el is kezdett pár horgász körül kőrözni, mikor kiszúrták. Mindenki gyorsan elhagyta a helyszít így senki nem sérült meg. Köztük én sem, aki a reggeli hatalmas ködre való tekintettel le se ment kajakozni.

Sydneyből Hobartba

Minden évben megrendezik a címben említett városok közti vitorlás versenyt. A hajók, a 26-ai startot követően, az időjárástól függően, 4-6 nap alatt teszik meg a távot. Tavaj Hobartban ért minket Szilveszter napja, ahol a délután jórészét azzal töltöttük, hogy a versenyzők békésen ringatózó hajóit nézegettük a kikötőben. 

Ma volt szerencsénk a verseny másik végét, a startot elcsípnünk. Nagyon látványos volt ahogy az a rengeteg hajó mind egyszerre próbálta elhagyni a Sydneyi öblöt. A rengeteg kíváncsiskodó vitorlásról nem is beszélve.

Még több kép.

Kellemes Karácsonyt!

Nekünk nagyon jól sikerült. A magyar szokásoknak megfelelően 24-én este ünnepeltünk. Meghitten - Máté az egész procedúra alatt meg sem nyikkant - marcangoltuk apró darabokra az ajándékok csomagolását. Mondjuk, ha kisfiunk nem engedte volna meg, hogy az ő ajándékait is mi bontsuk ki, akkor nekünk nem sok dolgunk lett volna.

Az ünnepség után még átmentünk Ferkóékhoz egy koccintásra. Krisztike, életmentő volt a sonkád. Köszönjük. Ez volt Máté első éjszakai kimaradása. Olyan későn jött haza, hogy az esti fürdetést is megúszta. Remélem nem csinálsz ebből rendszert, fiam.

25-e az itteniek igazi Karácsonya. Náluk ma történt meg az ajándék bontás. Pár nappal, héttel ezelőtt beszámoltam róla, hogy sikerült letennem az elméleti vizsgát életmentésből. Azóta megvolt a gyakorlati is, amit - Palik Laci után szabadon - sikeresen abszolváltam.

A mai nap pedig átestem a tűzkeresztségen. Ezen a napon általában rengetegen látogatják a strandot. Kipróbálják a firssen kapott ajándékokat, sörözgetnek, sütögetnek a parton vagy csak hűtik magukat az óceán vízében. Szerencsére a délelőtti felhősödés sokakat távol tartott idén. Mondjuk mire rám került a sor már ragyogott a nap.

Még több kép.

Aktívan védtem a strandozók testi épségét. A napi egyenleg 8 "élet" mentése. 6 "élet" kisodródott a zászlóval jelölt területről, kettőt pedig megcsípett egy errefelé nagyon gyakori medúza.

Dagad a fejünk

Kicsi fiam, ma először, a síráson kívül más hangot is hallatott. Én pedig rögtön megértettem, hogy a mondat, amit megpróbált szavakba önteni így szólna: "Drága apa, már éppen eleget játszottál a pelusommal. Légy oly kedves és etess meg, de azonnal."

Még több kép.

Természetesen apa feje rögtön dagadni kezdett a büszkeségtől. Egy hét alatt Máté felszedett 1 egész kilót - az ő feje meg attól dagad - és beszélgetni is elkezdett. Gondoltam kipróbáljuk a mozgáskordináció mennyit fejlődött. Sajnos az a fránya plusz 1 kiló megnehezítette a hasról hátra fordulást. Elsőre nem is sikerült a mutatvány. Majd este újra megpróbáljuk.

Megjött a Mikulás

Máté nem nagyon lepődött meg a kis piros ürge érkezésén. Úgy viselkedett, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a Mikulás is őt ugrálja körbe. Hmmm, lehet a szülei kicsit eltúlozzák a babagondozást?

Benne vagyok, én is benne

Na nem a cégkódexben, hanem a helyi életmentő klub havonta megjelenő újságjának novemberi számában.

A cikk szabad fordításban így szól.

Életmentő tanonc, Éles Andreas és felesége, Zsuzsanna, November 2-án beszaladtak a Mona Vale kórházba, hogy együtt örvendezzenek kisfiúk, Máté, érkezésének. Kívánjuk a legjobbakat! Andreas, még szerencse, hogy gyakarolotad a cipelési technikákat! ;)

Tegnap sikeresen letettem az elméleti vizsgát életmentésből, ami azt jelenti, hogy elméletileg meg tudok menteni bajba jutott embereket. Gyakorlatilag viszont jobb, ha mindenki nagyon vigyáz magára.

Hogy ne csak magamat fényezzem. Máté fél kilót gyarapodott az elmúlt hét során. A védőnők szerint ez azonban nem elég egy fiúcskától, aki képes ugyanezen idő alatt 4cm-t nőni. Állítólag már 57cm. Aki nem hiszi itt megnézheti, amint részt vesz az első gulyás partiján.

Fejlődünk

És ez mindenkire, minden értelemben igaz. Én már 5 percen belül pelenkázom át Drazsét. Zsuzsu akár 20 perc alatt degeszre tudja tömni. Ő pedig megdöntött minden emberi rekordot az "Egyfolytában bömbölök" című tehetség kutató versenyen. Amire nagyon büszkék vagyunk, ne értsetek félre, de talán minket is megkérdezhettek volna arról, hogy a sok fordulós döntőt rendezhetik-e a mi lakásunkban. És ha már elfelejtettek előre engedélyt kérni, legalább az mondja meg valaki mikor lesz már vége.

Egyébként ma rájöttünk Drazsé első nagy hiányosságára. Nem tud a hasán maradni nyugodtan. Nekem tegnap tűnt fel először mikor éjjel 11-kor megpróbáltam hasra fektetni a szőnyegen. Mondtam Zsuzsunak, aki nem hitte el, hiszen a gyerek még 2 hetes sincs. Ma újra megcsinálta nekem. Zsuzsu ekkor már ismétlést követelt. Eredmény: ha a keze a teste alá szorul akkor tehetetlen, ha nem akkor 5 perc alatt a hátán van. Mértük, ennyi, nem több.

Az első csata

Tegnap előtt éjjel jól aludt a gyerek. Ennek köszönhetően Zsuzsu is relatív frissen kezdte a napot. Reggeli etetés után gyorsan le is trappoltunk az óceán partjára, ahol a verőfényes napsütésben pózoltunk a kamérának. Drazsé nagyon fotogén. Még a végén modell lesz, nem pedig vadakat terelő juhász. Ekkor még egyikünk sem sejtette, hogy mi vár ránk a nap hátra levő részében.

Pár napja, Bea nagyon aranyosan eljött hozzánk és főzött nekünk egy csomó töltött paprikát, meg pörköltet. Nagyon hálásak vagyunk neki ezért. Amit se ő sem mi nem tudtunk, hogy a sok hagyma emésztési problémákat idézhet elő a babánál. :(

Az ebéd után már csak rövid időre sikerült elaltatnuk Drazsét. Csak és kizárólag a cici nyugtatta meg. Az is csak átmeneti időre. Tudtuk, hogy evett rendesen, tudtuk hogy fáradt, mégsem aludt. Minden trükkünket bevetettük semmi sem használt. 

Amilyen szépen indult a napunk olyan ádáz küzdelembe torkollott estére.  Zsuzsu már annyira kimerült, hogy elküldött sétálni a gyerekkel.  Ez jó volt mert ő tudott aludni, a pici meg, mégha ébren is volt, legalább nem ordított. Az esti fürdetés sem hozta meg az áhított nyugalmat, fél óra csend után újabb üvöltés következett.

Éjfélre teljesen tisztába voltunk vele, hogy a hasa fáj, de nem tudtunk rajta segíteni. Éppen fel-alá járkálva ringattam, mikor a hűtő felé tévedtem. A hűtő monoton moraja csodákat tett. A pici egészen megnyugodott. Mikor letettem az ágyikójába legnagyobb meglepetésemre magától az oldalára fordult és elaludt. Hozzányúlni nem mertem, úgyhogy csak beélesítettem a bébicsőszt és magam is lefeküdtem aludni.

Szégyen ide, szégyen oda, ha elalszom nem ébredek fel a gyerek sírásra. Zsuzsu reggel azt mondta csak 1x kellett etetnie az éjjel. Másodjára rekord idővel 4.5 órát aludt Drazsé. Most minden szép megint. Asszem az első csatát, bár nagyon szoros volt, mi nyertük.

Bátraknak áll a világ

Pár nappal Drazsé születése után, az egyik vizsgálat során, valami apró furcsaságot (kattanó hangot) észleltek a csípője egyik oldalán. Mondták, hogy valószínűleg vaklárma, de azért a biztonság kedvéért vigyük el egy ultrahangos vizsgálatra. Kértünk időpontot és ma el is mentünk. 

Egy kedves idős néni csinálta a vizsgálatot. Drazsé teljes nyugalommal hagyta, hogy levetkőztessék és a meleg zselével bekent érzékelővel vizsgálgassák. Kicsit el is bóbiskolt a vizsgálat során. Mondtam is, hogy otthonra is kéne egy ilyen kütyü, ha ennyire megnyugszik tőle.

Nem hivatalosan: semmi rendellenességet nem találtak. A hivatalos értékelésre várni kell holnapig. 

Nagyon bátor voltál kicsi Drazsé. Még akkor is ha a végén kicsit eláztattad a pelust.

A kis szörfös

Hiába no, nem bírunk veled. Hajt a véred. Amióta csak hazajöttünk a kórházból mindig csak harcoltunk veled. Ma - életednek 4. napján - anya és apa nem bírta tovább, engedett a kívánságodnak és lementünk veled a tengerpartra, ahol meggyőződhettél róla, hogy a kondíciók nem alkalmasak számodra szörfözéshez.

Még több kép.

Majd holnap újra megpróbáljuk, meg holnap után, meg azután. Egészen addig amíg egyszercsak fel nem állsz a deszkán. Utána már mehetsz majd magadtól is.

Az első napok

3.38 Kg-al és 49 cm-el láttad meg a napvilágot. Bár alapvetően rögtön szimpatikusnak, sőt mi több vonzónak találtad voltak kissebb nézeteltéréseid anya cicijével. Szerencsére a tapasztalt személyzet segítsége és anya kitartó próbálkozásai átsegítettek a kezdeti nehézségeken. Mindig tele hassal vághattál neki a következő pár óra alvásnak.

Születésed után apa és anya rengeteg jókívánságot kapott a barátoktól. Sokan meglátogattak a kórházban és ajándékokkal kedveskedtek neked. Néhányan azt tanácsolták apának, hogy egy kisseb ünneplés keretében mutassa be az első képeket rólad, aminek ő örömmel tett eleget.

Még több kép. És még több.

Nagyon jó alvónak bizonyultál. Soha nem kellett a babamegőrzőbe leadni, mert mindig hagytad anyát is aludni. Születésed másnapján apa is leheveredett mellétek egy kórházi ágyra és először fordult elő, hogy egymás mellett fekve, hármasban húztuk a lóbőrt.

Apa már a kórházban megpróbált elsajátítatni egy-két csecsemő gondozási fogást, ami később talán jól jön. Azért lesz még mit tanulnia.



A második napon apa kitöltötte a születéseddel kapcsolatos papírokat. Csak ekkor dőlt el végérvényesen, hogy a Máté nevet fogod viselni.

Made in Zsuzsu

Avagy a beépített ember végre felfedte magát.

Még több kép

Tegnap anya és apa még jó hosszan, gond nélkül Activity-zett a barátokkal. Még akkor sem sejtettek semmit a mai nap programjáról mikor éjfél körül hazaértek. Apa fél egy körül került az ágyba azzal a tudattal, hogy anya is követi perceken belül. Nagyon meglepődött mikor hajnali 5 óra körül egyedül ébredt az ágyban.

Már máskor is előfordult, hogy nem hagytad anyát nyugodtan aludni a helyén és a kanapéra kényszerítetted. Apa nem is aggódott egészen addíg amíg egy teljesen ártatlan "Hogy vagy, kedves?" kérdésre nem kapott egy nyers "Mégis mit gondolsz?" választ.

Apa azonnal ugrott és próbálta anya fájdalmait hátmasszázzsal enyhíteni. Egy kis melegvizes zuhanyzás is sokat segített. Szépen lassan leellenőrizte hogy a már korábban összekészített csomagból nem hiányzik-e valami, megreggelizett, lecuccolt a kocsiba és felhívta a korházat. A szülésznő pár perc csevegés után, amit anyával folytatott (vagyis csak folytatott volna, ha nem szakítja félbe egy kis hányási roham), azt tanácsolta, hogy menjünk be a kórházba.

Ajtótól-ajtóig 15 perc 43 másodperc volt apának az alig 10 km-es út. Nem sietett, csak iparkodott. Az első vizsgálat során, 8.30 körül, anya már szépen 3-4 cm-esre tágult. A szervezete pontosan úgy viselkedett, ahogy azt a nagy könyvben megírták. Mondjuk ez őt ott és akkor nem nagyon hatotta meg, olyan intenzív és gyakori fájásai voltak. 

Legjobban a négykézlábas pozíció tetszett neki, de kipróbálta a babzsákot és a meleg fürdőt is. 10 óra körül jelezte, hogy szeretne valami fájdalomcsillapítót kapni. A szülésznő nitrogén gázzal próbálta volna mámorssá tenni számára a szülést, amitől anya határozottan elzárkózott, mondván az csak megbolondítja, de a fájdalmat nem veszi el.

A következő opció (pendamin?) előtt újabb vizsgálat következett, melynek során mindenki meglepődött, hiszen anya már 8 cm-re tágult. Azért a fájdalomcsillapítót megkapta, ami azonban csak 15-20 perc elteltével váltotta ki a hatását. 

Anya végig nagyon erős és ügyes volt. Mindig akkor nyomott amikor kellett, közben pedig annyit pihent amennyit csak tudott. Apa kezét többször is majdnem tőből kitépte, de biztosan még ekkor is neki voltak nagyobb fájdalmai.

Anya már többször is feladni látszott a harcot, de akkor egy kis masszázs, pár bátorító szó mindig átsegítette a nehéz pillanatokon.

12.18-kor sikerült kidugnod a fejed. Nem tétlenkedtél, azonnal sírni kezdtél. Ez azt hiszem mindenkit meglepett a szobában, de apát mindenképpen. 12.20-kor pedig teljesen megszülettél. Csodálatos pillanat volt. A szülésznő gyorsan letekerte nyakadról a rátekeredett köldökzsinórt, megtisztított. Megvártuk míg a zsinorban megáll a lüktetés, majd apa egy jól irányzott ollónyisszantással elvágta.

Letisztítottak, bebugyoláltak, de a sírást csak akkor hagytad abba mikor apa kezébe adtak, aki lágyan ringatott és beszélt hozzád. 

Ekkor már anya is mosolygott, pedig a doktor bácsi még javában varrogatta szakadt sebeit.

Hát így történt, hogy megszülettél.

A beépített ember

Zsuzsum a héten szülésznőnél járt, aki megállapította, hogy még mindig minden rendben van. Szerinte a gyermek nagyon okos mert már el is foglalta a startpozíciót, a futam indulásáról azonban sajnos nem tudott pontos időponttal szolgáltatni.

Gondoltuk mivel már csak napok lehetnek hátra, hogy Zsuzsu mindenhová magával cipelje a beépített emberét, megörökítjük őket eme rendkívül praktikus formájukban. Sétáltunk hát egyet barátainkkal, Bea Marcival és Álmos Móni Zsolttal a Dee Why-i strandon aztán egy könnyű, du 3 órakor elfogyasztott reggeli után otthon is csináltunk pár műtermi fotót.

Leszobrozok

Zsuzsu ma úgy ébredt, hogy sétálhatnékja volt. Aztán úgy is maradt. Reggeli kajakozásomról ugyan nem tudott lebeszélni, de arra rávett, hogy nézzük meg a minden évben megrendezésre kerülő szoborkiállítást Bondi mellett. Csábiéknak is megtetszett az ötlet úgyhogy közös erővel támadtuk a tengerpartot.

Még több kép.

Gyönyörű időnk volt. Mondhatni gatyarohasztó meleg. Zsuzsu azért derekasan helytállva, panaszkodás nélkül sétálta végig a távot. Reméljük Drazsét is hasonló fából faragják majd.

Felvilágosodás II

A mai oktatás nem lett volna olyan szörnyű, ha véletlenül nem a rossz résznél indul el az a fránya video és nem mutatják minden átmenet nélkül ahogy éppen megszületik egy kisbaba. Lehet az én gyomrom túl érzékeny, de nekem sok volt.

Egyébként csak olyan dolgokról beszéltek, hogy miből milyet vegyünk. Cumiból nem kell a nagyfejű, cumisüveg dettó, baba fenekére babaolaj, stb ... Nem úgy kell elképzelni mint a TV reklámokat, mikor minden más rossz csak ez a jó, hanem tényleg megmutatták mi miért jobb.

Aztán átvittek minket a szülészetre és megnezhettük A Helyet. Ebben a kórházban van 4-5 szülőszoba. Elég tágasak. Mindegyikhez tartozik egy sajat fürdőszoba, masszírozós sarokkáddal, zuhanyzóval. Van benne nagy szülőágy, karosszék, sok hely sétálni. Viszont nem láttuk a babzsákot meg a labdát.

A szülőágyak eltérő életkorúak. Zsuzsu természetesen kijelentette, hogy csak és kizárólag az új szobában hajlandó világra hozni Drazsét. Most aztán aggódhatok, hogy olyan napon induljon meg a szülés mikor az a szoba szabad.

Hősítek

Már írtam korábban, hogy elkezdtem a tengeren is kajakozgatni. A társaim mondták már többször is, hogy jó lenne, ha beiratkoznék a klubba. Ma, több hetes próbálkozás után végre sikerült.

A beiratkozás során mondja az adatrögzítő, hogy mivel már elmúltam 35 már nem muszáj, de akarok e járőrözni. Mondom még nem múltam el. Mire ő; az más akkor muszáj. Szóval a kajakozásnak köszönhetően most kiképeznek életmentőnek és aztán rendszeresen rendreutasíthatom a népet a strandon, meg csinos lányokkal múlattathatom az időt a megfigyelő kabinban, meg homokfutózhatok a homokban az emberek között. Tudjátok; tiszta Baywatch.

Felvilágosodás

Immáron a 34. hetét tapossa Drazsé. Hihhetetlen, hogy hamarosan köztünk lesz. Jobban mondva, ha Zsuzsu hasára nézek akkor mégsem olyan hihetetlen.

Ausztráliában a terhesség nyomonkövetését és a szülés levezetését nem az orvosok végzik hanem a védőnők. Azért persze van ultrahang, amit lát a doki, de csak akkor kerül kapcsolatba a kismamával, ha valami probléma adódik.

Viszont nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a szülők tisztában legyenek azzal mi is történik éppen. Ezért aztán minden fiatal pár részt vesz a szülés előtt nem sokkal egy oktatáson, ahol elmondják mi várható. Minket tegnap okítottak ki.

Rá is döbbentünk, hogy mivel itt nem vágnak gátat, hanem hagyják az anyukát tágulni, a vajúdás akár 1 napig is eltarthat. Meglepő módon Zsuzsu ettől nem rettent meg. Én viszont teljesen be vagyok pánikolva. Hát hogy fogom én ezt kibírni?

Okosan csinálták az anyag összeállítását. Délelőtt sokkoltak a tényekkel, délután meg elmondták, hogyan tudjuk a fájdalmakat csillapítani; masszázsteknikák, pozíciók meg pusztán annak megértése révén, hogy a fájdalom nem rossz, hanem valami ami eljuttat egy sokkal jobbhoz. Hát majd meglátjuk.

Jövő héten megmutatják a szülészetet, hogy milyen segédeszközöket vehetünk igénybe (labda, babzsák, medence, zuhany, ...) meg ilyenek.

Bahai Templom

Reggeli kajakozásomból a munkahelyemre menet láttam meg ezt az érdekesnek tűnő épületet az út mentén. El is határoztam, hogy valamelyik hétvégén megnézem magamnak közelebbről.

Ma szép napos, meleg időnk volt úgyhogy felnyaláboltam kiscsaládomat és uccu neki már ott is voltunk. Kiderült, hogy az épület egyike a világon található 7 Bahai Templomnak. Az épület maga messziről sokkal különlegesebbnek tűnt mint közelről.

A látogatóknak szóló prospektusokból kiderül, hogy a Bahai elég fiatal vallás, mindössze 150 éves és sok szimpatikus eszme, gondolat részét képezi.

Még több kép.

A fenti képen, magassági sorrend alapján, Drazsé, Zsuzsu és a Sydney-i Bahai Templom látható.

Zsuzsu 3Dben

Drazsé itt 29 hetes már. :)

Öreg busy és a tenger

Múlt héten Szombaton rábeszélt az egyik kajakos társam, hogy ne csak tavon lapátoljak, hanem próbáljam ki a tengert is. El is mentem vele nagy bátran. Mit mondjak; úgy billegtem, mintha sosem ültem volna még kajakban ezelött. Ennek ellenére élveztem az alig 1 órás túrát. Nem mentünk messze a parttól mégis láttunk egy bálnát és egy csapat delfint is.

Nagy lelkesedésemben ma is lementem. Kicsit nagyobbak voltak a hullámok, mint legutóbb. Ez azonban csak akkor tűnt fel mikor egymás után háromszor gátoltak meg az elindulásban és mosotak ki a partra. Kicsit kiábrándultam.

Kiábrádultságom csak fokozódott mikor az előző heti jótanács (Sose menj tengerre kajakozni egyedül!) ellenére társaim szó nélkül hátrahagytak a ház nagyságú hullámok között. Nem volt valami jó érzés. Asszem ekkor értettem meg igazán miért használta pont ezt a hasonlatot Petőfi:

"Habár fölül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a víz az úr!"

Maya halála

Nagy a forgalom. Sok az okos vezető. Ma rajtunk volt a sor hogy szenvedő alanyai legyünk egy balesetnek.

Nem kell megijedni, senki nem sérült meg. Sőt van remény, hogy talán még Maya is feltámadjon halálából.

Városból a Tengerhez

Még több kép.
Már megint nem bírtam magammal és elindultam Sydney talán legnagyobb tömegversenyén, a City 2 Surf - Városból a Tengerhez - nevű futóversenyen. Idén, talán a kellemesen borús időnek köszönhetően, alig 80 ezren álltak rajthoz, hogy lefussák a 14km-es távot.

Megtörjük a csendet

Long time no see. Mondja az angol, ami talán úgy fordítható: Ezer éve nem láttalak. Mi is történt velünk ezalatt az idő alatt.

Ami engem illet elkapott egy régi nagy szerelem és magával ragadott ismét. Zsuzsu pedig nem tudott ellenállni és megörökítette az egymásratalálást a kameráján.



Zsuzsu sem tétlenkedett otthonülve. Gyorsan beiratkozott egy tánctanfolyamra, aminek aztán ez lett az eredmenye.



De a lényeg, aki igazából távol tartott a számítógéptől és a blog írástól az Drazsé. Hogy kicsoda Drazsé? Nézzétek meg magatok itt.

Az evolúció gyöngyszeme

Két hete ismét sikeresen teljesítettem a Sydney Corporate Triathlon verseny távját. Bár az időm javult pár másodpercet a tavajihoz képest, mégis leszorultam a dobogó második fokára. De engem ez nem zavar egyáltalán mert a csapatversenyben nincs "én" csak "mi". Szóval mi jók voltunk, de egyikünk még jobb.

A verseny délutánján már zuhogott az eső és az elmúlt 2 hétben csak rövid szünetekre állt meg. Ezért aztán nem igényelt nagy erőfeszítést, hogy rábeszéljük Laciékat egy kis kirándulásra. Nem mentünk messzire, csak a kerek erdő szélire meg a múltkori hajókázás helyszínéül szolgáló öböl túlsó oldalára.

Még több kép.

Nagyon jól sikerült a napunk. Estére mindenki alaposan kifáradt.

Joghurt torta kocsonyával

Minden évben eljön a nap mikor éveim száma eggyel növekszik. Én minden évben elkövetek minden tőlem telhetőt, hogy aznap ne legyek elérhető és így elmaradjon a dolog. Mégis minden évben elronthatok valamit mert eddig még sosem jártam sikerrel. Namindegy.

Zsuzsumra időnként rátör a főzhetnék. Idén nagy mázlim volt; ez az idő egybeesett a születésnapommal. Sikerült a figyelmét a kedvenc tortám elkészítésére koncentrálnom. Nagyon nyami lett.

Még több kép.

A mellette latható kocsonya után is megnyalta mindenki az összes ujját. Ja, az együtt fogyasztás nem volt kötelező, de senkit nem fogtunk vissza.

Tolvaj! Fogják meg!

Tegnap meló után, beugrottunk Zsoltékhoz. Ők most a pici gyerekkel nem nagyon mozgékonyak, igazából mióta megszületett Álmos nem is láttuk őket.

Zsuzsu is én is melóból jöttünk közvetlenül, két irányból, külön kocsival. Én érkeztem először, le is állítottam Tódit a kocsi felhajtóra. Zsuzsu látta a helyzetet és közvetlen mögém állt Maya-val, mondván úgyis egyszerre megyünk majd el. Jót beszélgettünk aztán mikor az indulás került szóba Zsuzsu nem találta a kocsikulcsát. Még viccelődött is, hogy talán a kocsiba felejtette.

5 perc múlva kimentem és megnéztem és megtaláltam. Először nagyon morcos lettem aztán elhatároztuk, hogy csak azért is hazamegyünk. Zsolt amúgy is a magyar MacGyver hírében áll szóval a legjobb helyen történt velünk a legrosszabb. Kemény fél óra alatt sikerült is kinyitnunk a kocsit mindenféle külső sérelem okozása nélkül.

Két tanulsága van a dolognak:
- a rossz, hogy ezek szerint Zsuzsu autója csak azért van még a tulajdonunkban, mert a kutyának sem kell
- a jó, egyszerűen autót lopni jó.

(Hogy esetleg beszerezzünk egy pótkulcsot az eszünkbe sem jut.)

A közelben egy fehér vitorla

A hétvégét hirtelen felindulásból elkövetett vitorlázással töltöttük. Martin barátunk - akivel a terepjáró túrára is mentünk - elvégzett egy gyorstalpaló vitorlás tanfolyamot. Aztán nem várt sokat meg is hívott az első saját szervezésű túrájára.

Annak érdekében, hogy nekünk se csak munkából - vitorla huzigálás - álljon a hajókázás, megengedte, hogy időnként mi kormányozzuk a hajót. Én többször is éltem a lehetőséggel és megragadtam minden alkalmat az aktuális sebességünk közhírré tételére. Lehet az 5 másodpercenkénti frissítés kicsit sűrű volt mert fél óra múlva matróztársaim piszkálni kezdtek. Persze ez rólam lepergett és átordítottam a mellettünk elhaladó vámhajónak, hogy szerintem semmi elvámolni vagy takargatni valónk nincs. Valószínűleg hálásak voltak az információért mert lassítás nélkül haladtak el mellettünk.

Még több kép.

Nagyon élveztem. Remélem a többi tengeri patkánynak sem ártott meg a sok dumálásom és a szoba himbálózása is abba marad hamarosan, mert nem szeretnék leesni az ágyról.

Itt a vége fuss el véle

Tegnap, bár már du. 5 körül visszértünk a szállodánkba, nem sok mindent csináltunk Alice Springs-ben. A sok menés után mindketten csak feküdni akartunk, ágyban, párnák közt. Na jó, én még a TVt is be akartam kapcsolni.

Este elmentünk egy étterembe, ahol megkóstoltuk a helyi állatvilágot: krokodil gombóc, teve nyárson, emu kolbász, kenguru pecsenye és bivaly sült. Ez kb. a finomsági sorrendi is. Tök vicces, hogy a neten lehet nézni éppen ki ül az étteremben. Sőt lehet italt is rendelni a bent ülő ismerősnek, amit azonnal ki is visznek.

Ma reggel megnéztük a helyi hüllőházat aztán délben már indult is velünk a gép vissza Sydney-be.

Pálma völgy

Ez a nap volt kis szafarink legrövidebb napja. Egyetlen nevezetességet látogattunk meg csupán a Palm Valley-t. Jó mi, a sivatag közepén pálma liget.

Azért maradnak meg itt a pálmák, mert a völgy védi őket a szelektől és mert van állandó vízforrásuk. Micsoda? Víz a sivatagban? Bizony bizony. A homokkő felszívja a vizet, mint a szivacs. Ezen a helyen egy masik sziklaréteg húzódik a homokkő alatt, ami viszont vízálló. így aztán a víz csapdába esik a szikla belsejében, ahonnan pedig a pálmák szépen kiszipkázzák.

Még több kép.

Délután még beugrottunk Hermannsburgba a helyi katolikus misszió előretolt helyörségébe, aztán már robogtunk is vissza Alice Springs-be.

Útközben volt szerencsénk áthajtani egy sivatagi záporon. Meg is számoltam vagy 45 esőcseppet a szélvédőn. Vezetőnk szerint nagy mázlink van, mert 57 felett a helyiek hivatalból elkezdenek készülni a cunamira.

Kicsi a túra de sok

Ez volt az első nap, mikor kicsit tovább alhattunk. Valószínűleg ez is csak azért volt engedett mert a vezetőnk nagyon élvezte az előző esti mulatságot az abókkal, a country énekessel meg a sok-sok középiskolással.

Nem igazán siettünk sehova, de sokmindent megnéztünk a West MacDonnell hátság látnivalóiból. Ormiston Gorge-nál sétával kezdtük, jól megnéztük a szellem gumifát. Nagyon szellemes az elnevezés, de az alapja csak annyi, hogy ez a szerencsétlen fa magányosan áll egy sziklaorom tetején.

Innen átmentünk Ellery Creekbe. Megint csak hatalmas sziklák között kicsi tó. Nem fogjátok elhinni, de a középiskolások is éppen akkor érkeztek oda amikor mi. Dettó megismétlődött az előző napi forgatókönyv; zsivaj, móka, kacagás ott ahol a madár is csak minden szükőévben jár. A nagy melegre való tekintettel azért itt hajlandóak voltunk megosztani velük a tavat és mi is uszkáltunk egy picit.

Még Ellery Creek előtt megálltunk egy pillanatra Ochre Pit-nél, az abók festékbányájánál.

Még több kép.

Következő megállónknál Standley Chasm ismét rövid séta következett ezúttal hatalmas sziklafalak között uttalan utakon (sziklákon) mászkáltunk. Furi volt, hogy bár esőnek semmi nyoma, a sziklafalak legalább 40-50m magasak mégis a tövüknél víz szivárgott a falból.

Estére egy abó közösség területén szálltunk meg. Vezetőnk szerint azért érdekesek mert a települést rendezetten és tisztán tartják. Elmondása szerint 70-90 emberke él ott. Azért csak az elmondására hagyatkozhatunk mert mikor megérkeztünk a falut teljesen kihaltan találtuk. Egyetlen emberke volt a helyszínen; ő volt a benzinkutas, a boltos és a helyi idegenvezető és persze mindezt csak mellékesként, mert főállásban marhapásztor is volt. Mikor kérdeztem hol vannak a helyiek csak annyitt mondtott fociznak Alice Springs-ben. Csak a sánták és az öregek maradtak otthon.

Királyok völgye

A korán keléses szériát még mindig nem sikerült megtörnünk. Nem értem ezt az ürgét (idegenvezetőt)! Már tegnap idehozott minket a kanyonhoz és még mindig nem jó neki ha emberi időben kelünk fel. Azért van jó oldala is a pasinak. Tegnap 3 lábosos vacsorát készített a tábortűzön. Az 1.-ben kenyeret sütött, 2.-ban sajtos, párolt zöldséget a 3.-ban pedig paradicsomos csirke ragut.

Még több kép.

Napkeltétől róttuk a Kings Canyon csapásait. Nagyon érdekes, méhkaptár szerű sziklák alkotják a szurdok tetejét. Az aljában pedig a cycada nevű ősnövény mellett masíroztunk. Ezek a növények már a dinoszauruszoknak is ízlettek. Nagyon sokáig, több száz évig is elélnek.

Az egyik méhkaptár csoportot elnevezték Lost City-nek. Mondjuk amiket a Kék Hegyekben láttunk sokkal inkább emlékeztettek városra, mint ezek. Szerintem.

Bea, kerestük, de a pólódat nem leltük.

A nap második felében 200 km földút várt ránk. Terepjárós múltunkkal nem tűnt nagy kihívásnak. Mondjuk a végére már nagyon elegem lett a rázkódásból.

Az út mellett láttunk fűfát, termeszvárat, vad lovakat és vad tevéket. Csak Ausztrál őshonos állatokat nem sikerült kiszúrnunk a bokorban. Lehet azért mert ilyen jól elbújtak?

Messziről láttuk a Gosse Bluff-ot, ami egy hajdani meteorit becsapódás emlékét örökíti meg. Annak idején a kráter 22km átmérőjű volt. Mára csak valami belső gyűrű maradt meg, ami eredetileg kilóméterekkel a talajszint alatt volt. Aztán meg pofás kis hegyecske lett belőle. Kicsi volt hát székre állt.

Estére Glenn Helen George-hoz értünk, ahol 2 hatalmas szikla tövében egy kicsi tavacskát találtunk. Amint leparkoltuk a kocsit mellénk parkolt 4 hatalmas busz utánfutókkal és egy rakás középiskolással. Nekünk kicsit hangosak voltak, úgyhogy a tóba menekültünk előlük. Szerencsétlenségünkre jöttek utánunk. Hamarosan nagyobb zsivaj volt kicsi tavunk körül, mint ami elől menekültünk. Engedtünk a túlerőnek és ismét odébbálltunk.

Estére kicsit lenyugodtak a gyerekek és viszonylag csöndben nézték végig a helyi aboriginálok dijeridoo bemutatóját. Nekem újra kedvem támadt megtanulni ezen a hangszeren játszani. Zsuzsu örömére azóta is egyfolytában berregek. Brbrbrbrbrbrbrbrbr

Napfelkelte

Ez a reggel volt a 3. a sorban mikor reggel 5 körül keltünk. Megjegyzem szerintem nem egészen normális, ha az ember a nyaralása alatt korábban kel, mint általában.

A napfelkelte már a sziklánál ért bennünket. A délelőtt teljes egészében azzal telt, hogy körbesétáltuk a nagyrészét. Az ég kicsit beborult és a levegő is lehűlt, aminek mi örültünk mert abban reménykedtünk, hogy így talán felengednek minket a tetejére. Előző nap a magas hőmérsékletre való tekintettel senkit nem engedtek fel.

Még több kép.

Sajnos az Istenek és az aboriginálok nem támogatták a felmászós elképzeléseinket és ezúttal a szélre hivatkozva zárták le a mászó utat. Egyébként a környék telen van táblákkal, amik arra kérik a túristát, hogy ne másszon fel, másként tisztelje, fedezze fel a sziklát, ami az aboriginálok szent helye. Ettől általában el is megy az emberek kedve. Állítólag pár éven belül teljesen meg is szüntetik a mászást.

Ebéd után útra keltünk és átvágtuk a sivatagot a Kings Canyon-hoz, amit azonban ma már nem volt időnk megnézni.

Olgák meg a Nagy Szikla

Az út Alice Springs-ből az Uluru-ig - Ayers Rock - szinte az egész napunkat felemésztette. Nem igazán volt az út során látnivaló, hacsak nem a Mt. Ebenezer Roadhouse udvarában láncravert dingó, meg az út két harmadánál látható Mt. Connor - amit egyébként egyesek Attilaként emlegetnek.

Az Uluru környékén egyetlen szálláslehetőség van, egy magánkézben lévő szálloda komplexumban. Na mi nem ott aludtunk, hanem egy előre felállított sátortáborban. Miután lecuccoltunk meg sem álltunk a Kata Tjuta - ejtsd. Kata Tjuta vagy gyk. Olgák - lábáig.

Mind az Uluru, mind az Olgák hatalmas homokkődarabok. Az Uluru Ausztrália és a világ 2. legnagyobb ilyen jellegű köve. Úgy keletkeztek, hogy a tengerfenék kavicsai beágyazódtak a puha homokba majd a hatalmas nyomás hatására, mint a beton összeálltak. Aztán a tenger kiszáradt, a felszín kopott, a kövek meg valami tektonikus mozgás hatására a felszínre emelkedtek. Az Ulurunak még az az érdekessége is megvan, hogy tekintelyt parancsoló méretei - 2.4 km széles, 3.6 km hosszú, 384 m magas - ellenére a felemelkedés után valószínűleg még az oldalára is dőlt.

Első megállónknál az Olgáknál feltűnt, hogy bár az ember igyekezett az orrán lélegezni, a szájába mindig sikerült egy-két légynek beférkőznie. Ez egy idő után - kb. 1 perc - már elég idegesítő tud lenni. A nap vége felé már csak abban reménykedtünk, hogy a sátrunk légykondícionált lesz.

Még több kép.

A naplemente már az Uluru-nál ért bennünket. Érdekes volt látni, hogy általában minden túristatársaság kissebb lakomával ünnepelte a nagy eseményt. A szikla egyébként valóban egyetlen perc alatt változik először vörösből élénk lilává, majd szürkés barnává. Nagyon látványos.

A középpont

Megérkeztünk Alice Springsbe, a kontinens közepére. Nagyon meleg volt, legalább 40 fok. A hotelba simán eljutottunk és pillanatok alatt kivívtuk a helyiek szimpátiáját mikor arról érdeklődtem, vajon a közeli étteremben kapható-e krokodil, teve vagy esetleg emu husi. A recepciós egy sima "Na menj a csudába"-val hessegetett el.

Még több kép.

Egyébként a város maga nem sok látnivalót kínál. Igazából besétálni talán tovább tartott a központhoz közeli hotelból, mint körbejárni. A bazársoron egymást érik az aboriginál művészek portékáit árusító boltok. Beneztünk a környék bányájából ellátott opál boltba is.

Aztán megmásztuk a városka lábánál álló Anzac dombot is, ami nem hiszem, hogy magasabb a győri Káptalan dombnál. A tetején ott lobogott egymás mellett az ausztrál és az aboriginál zászló. Később rájöttünk, hogy ez Közép Ausztráliában így szokás.

Egyébként vízügyes szakember fiaként pillanatok alatt megállapítottam, hogy itt nem sok probléma van az árterek szűkössége miatt veszélyeztetett települések védelmével. Sokkal inkább a folyók megtalálásával. A mederben több a keréknyom, mint a vízcsepp.

Találkozás az első ...

... kígyómmal.

Még el sem indultunk Ausztráliába mikor már mindenki azzal riogatott minket, hogy itt rengeteg a mérges pók és a kígyó. Eddig, bár már sokat hallottunk róluk, még nem találkoztunk egyik faj képviselőjével sem Sydney-ben. Ma aztán ...

Triathlon edzés közben éppen hatalmas sebességgel és lobogó hajjal tűntem fel az egyik kanyarban, kölcsönkapott bringám nyergében, mikor látom ám, hogy pont előttem kígyózik valami szépen, sinus vonalban. Mikor realizálta milyen sebességgel közeledem feléje, hirtelen átment magasfrekvenciába a hullámvonala. Én meg rájöttem, hogy ez nem egy faág hanem egy vörös hasú fekete kígyó (Red Belly Black Snake) és bámulatos reflexszel kikerültem.

Azt hiszem életre szóló élmény volt. Mindkettőnk számára.

A túrázónak is 2 lába van, mégis megbotlik

Nehéz volt kitalálni, hogy Líviék Sydney belvárosa után, annak mely természeti látványosságának megtekintésével szeretnék folytatni nyaralásukat. Látva elszántságukat, meg sem próbáltuk őket lebeszélni. Bevágtuk őket Tódiba és huss már kint is voltunk a Kék Hegyekben.

Nem mondhatnám, hogy ránk az újdonság erejével hatottak a dolgok, hacsak nem a hátsó ülés aktív jókedve: Lívi konstans kacagása, Peti nyugodt, mesélős humorizálása.

Két napra terveztük az utat. Első nap gyorsan kipipáltuk a legfontosabbb látni valókat, amit kicsit megfűszereztünk egy kis libegőzéssel meg felültünk a környék - és természetesen a egyben a világ - legmeredekebb vasútjára is.

A nap végére kicsit elfáradtunk a sok gyaloglástól. Mondthatni földig ért a nyelvünk.

Még több kép.

Az estét egy közeli motelban töltöttük. Kicsit hűvös volt - 15-20 fok - az utazóknak úgyhogy beállítottuk a légkondit fűtésre, 30 fokra. Legalább otthon legyen meleg. Hát lett is. Mire vacsorából hazaértünk olyan meleg volt, hogy ki kellett nyissuk az ablakot.

Egyébként vacsorázni sem mentünk messze, a helyi RSL klub pont megfelelt. Ez a szervezet az ausztrál hadsereg volt és jelenlegi személyi állományát segíti minden elképzelhető módon: jogi képviselet, szociális segítség, szórakoztatás ... Na mi ez utóbbit vettük csak igénybe mert, hogy az mindenki számára elérhető. Vacsi után kicsit beültünk a fogadó helyiségbe és figyeltük az éppen aktuális foci meccseket, ügető versenyeket, agár futtatásokat - na meg a helyiek felháborodását, mikor egy tutti tipp nem jött be.

A második nap kicsit rövidre sikeredett sajnos. Mindannyian gondtalanul sétáltunk lefelé egy lépcsőn, mikor egy álnok gödör, Lívi lába alá ugrott. Szegény hősiesen küzdütt, de sajnos a bokája nem bírta; kificamodott. Ezért az út hátralevő részét, közös megegyezéssel töröltük.

Hazafele úton egy benzinkúti fagyasztót megfosztottunk minden ráragadt jegétől és lefagyasztottuk a daganatot. Hála a gyors és figyelmes beavatkozásnak, Lívi annyira rendbejött, hogy másnap már el mert indulni felderíteni a környék borászatait.

Legfrissebb híreink szerint már oda is érkeztek, a borokat finomnak találják és hőlégballonos repülést fontolgatnak. Ez utóbbi az írót mélységes aggodalommal tölti el; mi van ha repülni sem tud jobban, mint sétálni?

Itt van megjött Bagaméri

Felvírradt a régen várt nap. Líviéket fotózhattam a Sydney-i operaház előtt.



Mostanában úgy látszik átok ül az utazókon. Bár az is lehet, hogy egyszerűen csak Ausztrália teszi őket próbára. A megérkezés napja ugyanis mindig esősre sikerül. Líviéket azonban sem ez, sem az egész napos utazás nem törte le.

Mint a villám

A héten kaptam egy váratlan telefonhívást: "Szia, Kiss Szabi vagyok. Holnap érkezünk Sydneybe, szerezzél már nekünk valami kempingben szállást légyszíves."

Olyan elesett és bizonytalan volt a hangja, mint mindíg. Aki ismeri tudja miről beszélek, aki meg nem az meg most már szerintem sejti. Gondoltam itt én vagyok otthon kicsit megpuhítjuk a srácot. Amint megérkeztek rögtön levittem őket a Dee Why-i strandra. Na a hullámok meg is tették a hatásukat. Nem nagyon merészkedtek deréknál mélyebbre a vízbe.

Még több kép.

Ma az egész napot együtt töltöttük. Látni akarták a híres Bondi bícset. Hiába mondtam, hogy nincs ott semmi extra; hajthatatlanok voltak. Azért megérte lemenni. A szikrázó napsütésben, csinos bikinikkel körbevéve sokkal bátrabban fürdőztek a srácok.

Szervusz Kedves Kistesó

Kistesómék meglepetésszerűen betoppantak kis ausztrál otthonunkba. Itt pedig, mint a mellékelt ábra mutatja, meleg fogadtatásban volt részük.

Pálma part

A tegnapi hosszú kirándulásra való tekintettel ma mindenki a hosszú alvásra szavazott. Nem siettünk hiszen nem is mentünk messzire csak ide a szomszédos Palm Beach-re. Fürdeni ugyan csak Dorka fürdött, de ő helyettünk is. A végén meg még arra is volt ereje, hogy megkoronázza a napot egy kis csúszdázással is.

Még több kép.

Esik vagy nem esik?

Z1 barátomék igazából Kedden érkeztek. Sajnos a hét közben nem tudtunk sok időt együtt tölteni, mert bár sokan úgy hiszik, de valójában itt sincs kolbászból a kerítés és nekem, mint jómunkásnak, dolgoznom kell. Ezért aztán már alig vártuk, hogy végre hétvége legyen és elmehessünk valahova együtt kicsit felfedezni a környéket.

A globális felmelegedés itt is érezteti hatását. A hét közepén ezerrel süt a nap, hétvégén meg esik. Reggel meg is beszéltük, hogy inkább mégsem megyünk el a Kék Hegyekbe. Aztán egy hirtelen felindulásból elkövetett időjárás előrejelzés ellenőrzés (miszerint a hegyekben jó az idő) megváltoztatott mindent. Mégis elmentünk.

Az első állomásnál - Red Hands Cave (vörös kezek barlangja, őslakosok által díszített barlang) - elöntötte az utat a folyó. Meg sem tudtuk közelíteni a barlangot. A másodiknál - Wentworth Falls - kicsit mindenkinek lekonyult a szája, mikor az orrunk hegyéig is csak akkor láttunk, ha erőltettük. A Kék Hegyekről nem is beszélve. A 3 nővérnél már csak nevettünk magunkon; hogyan is gondolhattuk hogy esőben megyünk tájat nézni. Kicsit filozófáltunk erről aztán kicsit kérleltük az Urat. Valamelyik a kettő közül működhetett, mert ha csak pár percre is, de a nővérek megmutatták magukat.

Még több kép.

Reményünk, hogy nem hiába jöttünk ilyen messze, csak egyre nőtt mikor a következő állomásnál - Evans Lookout - még a nap is előbújt.

Aztán hirtelen hidegzuhany következett; Tódi, hűséges Toyotám, 20 perc állás után nem volt hajlandó ismét beindulni. Pánik. Kétségbeesett segély kiáltások. Esélytelen próbálkozások. Semmi. Kénytelen voltam ezúttal az angyalokhoz folyamodni. Rövid telefonos egyeztetés után, mely során kreditkártya adataimat is át kellett adjam, meg is jelent egy szimpatikus sárga angyal aki kevesebb, mint 5 másodperc alatt bebikázta Tódit. Immáron kalandtúrává avanzsált kis kirándulásunk folytatódhatott tovább.

A nap utolsó megállója a Pierces Lookout-nál volt. Már hagyomány - kicsit több mint egy éve magam indítottam, Krisztián jóvoltából - melyet ma Z1-nek kellett tovább vinnie, hogy az először idelátogató semmitől se félve kiüljön a szikla szélére. Jelentem derekasan helytállt.

Késő este lett mire hazaértünk. Mindenki fáradt csak ez az édes kicsi lány nem. Hát miért nem alszol Dorka?

Kaparnak a kerekek

Az egyik kolléga, Martin, valószínüleg a felesége ötlete alapján felajánlotta, hogy tartsunk velük egy terepjáró túrára a Kék Hegyekbe. Hát nekünk sem kellett több, természetesen igent mondtunk.

Szombaton dél körül hagytuk el a civilizáció utolsó bástyáját valahol Lithgow-tól északra. Innentől kezdve ne is kérdezzétek merre jártunk mert még ha megkínoztok sem tudom.

Csak 2 dolog biztos:
1) Voltunk az Elveszett Városban - Lost City - amit csak terepjáróval lehet megközelíteni. Az egész érdekes sziklaformációk csoportja, ami meglepő módon, valami elhagyatott, pusztulófélben lévő pagodákra hasonlít.

2) Áthajtottunk Sofala-n. Egy kicsi falucska, amit talán az első bevándorlók alapítottak. Még mindíg áll a főutcáján az a benzinkút, amit már a faküllős autók is használtak.

3 napig alig találkoztunk emberekkel. Akikkel találkoztunk azok szembejövő vagy megelőzött autókban ültek. Kommunikációnk egy baráti integetésben ki is merült.

Még több kép.

Az első nap Martinnak sikerült kicsit leamortizálnia az autóját. Nagyon mondjuk nem zavarta a dolog. Az utolsó napon még nekem is odaadta. Nagyon vagány folyókon áthajtani, hegyeket megmászni egy ilyen monstrummal. Aki csak teheti, ne halassza holnapra.

Zsuzsu Nap 2

Az idei év sem múlhatott el anélkül, hogy meg ne leptem volna szívem hölgyét egy kis magam kotyvasztotta semmiséggel. Na jó bevallom, Laci is segített a főzésben egy kicsit, de a tüzet tényleg egyedül felügyeltem.

Idén bográcsgulyás került az asztalra. Az asztal köré meg meghívtam mindenkit, aki él és mozog és beszél magyarul a környéken.

Még több kép.

Nem panaszkodtak. Sőt a végén még repetát is kértek. A lányok jóvoltábol pedig volt mellé saláta, pogácsa és rengeteg palacsinta. Már nagyon régen nem ettem. Pont a legjobbkor jött.

Zsuzsu nap

Megígértem az asszonynak, hogy szülinapja alkalmából a fellegekbe repítem. El is vittem a Sydney Torony étterembe. Sajnos nem engedtek be minket, mert már minden asztal tele volt. Hogy ne maradjunk teljesen hoppon átvittem a kikötőbe, ahol telepakolhatta a kicsi hasát mindenféle tengeri kütyükkel, amit olaszosan tálaltak neki.

Az eredeti tervet sem adtam fel és ma, okosan előre lefoglaltam a helyet. Amit a helyről tudtunk, hogy itt mindenféle Ausztrál állatból lehet lakomázni. Kicsit meglepődtünk mikor kiderült csak kenguru van az étlapon.

Aztán az sem esett jól, hogy a fényképező gépemet otthon felejtettem. Szerencsére volt ott egy "hivatásos" akit megkértünk kapjon már le minket.



Szerintem torzít a kép.